Az első és legfontosabb dolog, hogy először gondoljuk át, milyen élelmiszerekre van szüksége a szervezetünknek, mitől fejlődhetünk, mitől fogyhatunk. Fontos, hogy megismerjük saját testünk szükségleteit, működését.

Először ne is kezdjünk el életmódot váltani, hanem TANULJUNK!

Tanuljuk meg, hogyan működik az emberi test, milyen tápanyagokra van szüksége ahhoz, hogy egészséges maradjon. Nézegessünk körül a boltokban, menjünk új élelmiszer üzletekbe, ahol azelőtt sose jártunk. Olvassuk el a címkéket, az összetevőket, tanuljuk meg, mi az ami káros és mi az, ami hasznos lehet.

Az interneten rengeteget lehet olvasni a témával kapcsolatban, de óvatosan kell nézegetni, nem szabad elveszni az útvesztőkben, mert rengeteg ellentmondás is van.

Én is évekig kitartottam egy diéta mellett, és nemrég akadtam egy olyan írásra, ami rádöbbentett, hogy nem csináltam jól a dolgot. Voltak eredményeim, de mégsem azt értem el, amit igazán szerettem volna.undefined

És hogy mindezt beigazoljam, a saját példámat osztanám meg:

Minden 2007 őszén kezdődött el, amikor a párommal összeköltöztem. A szülőktől való elköltözés nagyobb önállóságot adott a vásárlás terén is. Olyan élelmiszereket vettem meg, amit édesanyám azelőtt sose vett volna meg, vagy csak nagyon ritkán...

Én viszont úgy döntöttem, végigkóstolok mindent, beleértve a tálcás süteményeket, tábla csokoládékat is. Tudni kell, hogy akkor még csak 50 kiló körül mozogtam a 166 centimhez képest. Vékony csontozatú voltam, és kiskoromtól tornáztam, súlyzóztam otthon, úgyhogy a sport sem okozott gondot.

Viszont a sok kalória- és szénhidrátdús táplálkozás hatására pár hónap alatt felszedtem 5 kilót. Ez nem is zavart annyira, hiszen, úgy gondoltam, elfér rajtam. Nem voltam elhízott, mégis kezdett zavarni, hogy az a pár kiló felesleg nem a vékony lábaimra és karjaimra kúszott fel, hanem a pocakomra.

Így hát úgy döntöttem, a mellettünk elterülő erdőben kialakított futópályán futni fogok.

Persze mondanom se kell, egy kört se bírtam lefutni... Amikor hazaértem, majdnem elájultam, a fejem lila volt és kapkodtam a levegőt. Ez egy szombati nap volt...

Szörnyen éreztem magam attól, hogy nem bírom a futást, holott gimnazista koromban osztályelső voltam tesiórákon, rosszabb esetben második. Rosszul voltam a gondolattól, hogy 23 évesen olyan a fittségi állapotom, mint egy idős néninek, vagy mint egy jelentős túlsúllyal rendelkező embernek.

Aztán hétfőn kiderült, hogy várandós vagyok...

Rájöttem, hogy nem azért voltam rosszul, mert gyenge vagyok, hanem az állapotom miatt...

Így hát boldog voltam, és örömmel vetettem bele magam továbbra is az édességevésbe és a szénhidrátdús táplálkozásba...

A terhességem alatt mindig ott lapult a táskámban egy-két szelet csokoládé vagy keksz, arra az esetre, ha leesne a vércukorszintem, ami folyamatosan le is esett. Ez egy ördögi kör volt, ugyanis, ahogy éreztem a tüneteket; gyengeség, remegés, szédülés, álmosság, idegesség, rögtön egy gyors felszívódású szénhidráthoz, vagy magas cukortartalmú csokihoz nyúltam. Az állapotom rendeződött, de hamarosan újabb vércukor-esés következett be. És ez így ment hónapról hónapra.

De még mindig a terhességemnek tudtam be mindent, ahogyan ezt is... mert TUDATLAN VOLTAM! Ekkor még nem voltam tisztában azzal, hogy a vércukorszint-esés a "cukorbetegség előszobája", az inzulin-rezisztencia számlájára írható. Csak pár évre rá hallottam először erről a betegségről, akkor jöttem rá, hogy nálam is erről lehetett szó.

De még mindig abban a hitben voltam, hogy a szülést követően minden visszaáll a helyére, minden megy majd a régi kerékvágásban tovább...

De tévedtem...