Az én világom senki nem érti,
És nem értem, hogy miért van ez így.
Pedig oly csodálatos ott élni,
Az én világomban boldognak lenni.

Az én világom minden tárgya rózsaszín,
A virágokat fénylő nap süti.
A szél ott soha nem süvít,
Nagy boldogság e világban élni.

Soha nincs gond és probléma,
Csak szerelem van és fényes éjszaka.
Csillagok ragyogják az eget és tavasszal
Lelkesen süti a rétet a nap.

De néha a napsugarak eltűnnek,
S jön a sötétség, minden megremeg.
Olykor azt hiszem, egyedül élek,
A végtelen rossz sötétségben.

Olykor azt hiszem, nem szeret senki,
Az életem egy üresség, a semmi.
Olykor elfutnék az égig,
S meghalnék, ha nem jönne senki.

De ez sajnos csak a képzelet.
Mi bennem él, a gyönyörű élet.
A létben csak egyvalaki segíti életem,
A barátom, a szívem, a mindenem.
2002-11-03

Szeretett engem valaki úgy, ahogy én
Másokat szerettem?

Szeretett engem valaki annyira,
Amennyire én szerettem?

Számítok-e én valakinek,
Ahogyan nekem számít más?

Vallottak-e már nekem igaz szerelmet,
Amilyen egy igazi vallomás?

Ezeket én nem tudhatom,
Csak érezhetem.

De szerintem másnak nem fáj ez,
Csak énnekem.

Szeretnek-e engem az emberek?
Nem tudhatom.

De szerintem ők nem tudják,
Milyen az én világom.

Szükségem van másokra,
Ahogy mások nekem.

Szükségem van barátokra,
Kik nyújthatják segítségüket.

De ők nekem már nincsenek.
S nélkülük elvesztem.

De van egy valaki,
Ki örökké itt van velem.

A barátom, és már három és fél éve,
Ő meghallgat mindenben.

Neki sírhatok, ha szomorú vagyok,
Sírhatok a lelkemben.

Ő átölel, ha kérem tőle,
Talán ő mindig szeretett.

Ő simogatott, ha álmos voltam,
Elaltatott szeretettel.

Talán nem is fontosak a barátok,
Ha ő itt van velem.

Mert ő az én legjobb barátom,
Az összes embert együttvéve.

Ő kell nekem örökre,
Mert ő az igazi életemben.
2002-11-03

Ismét veled vagyok, így három és fél éve,
Fejedet ölembe hajtod nevetve,
Arcod simogatom, így alszol el,
A te arcod egy világgal ér fel.

Te jelented nekem a tiszta jót,
Ahogy így rád nézek, szemed mosolyogtató.
Mosolyod a legszebb ezen a világon,
Érintésed engem boldogít ezen a világon.

Ha csak nézlek, mikor álmodsz,
Eszembe jut minden, mi szép és jó,
Rám egy életre te vigyázol,
Szeretlek, mikor tekinteted megnyugtató.

S mikor elmész, mosolyogsz rám,
De elengedni nem akarlak már.
Kínzó gyötrelem fog el, ha látsz,
Mikor szenvedek, ne menj el hát!

Olykor átölellek, s veled együtt a világot is,
Mert te egy világ vagy így is.
És mindig szeretni foglak, akármeddig,
És soha-soha nem hagylak el a sírig!
2002-10-07

Szememmel őrizlek téged éjnek idején,
Arcodra fakasztom mosolyom gyengén.
Nézem csendben, ahogyan lágyan alszol,
És én e pillanatban a múltra gondolok.

Mily szép pár voltunk a kezdetekben,
Hitvány megcsalás nem jutott eszünkbe.
Szerettelek akkor és most is,
Csak te maradsz nekem holtamig.

Annyi mindent átéltünk mi ketten,
Szomorúságot, bánatot éltünk életünkben.
S mégis boldogan telnek perceink.
Már legyőzzük szörnyű félelmeink.

Mindkettőnk gyenge pontján lettünk érintve,
S mindkettőnknek megcsalás jutott eszünkbe.
Mégis mi vagyunk a legboldogabbak,
Hiszen te örökké nekem maradsz!

Még ha el is követtünk ezer hibát,
Akkor is nagyon szerettük egymást.
S mit is kívánhatnék az élettől,
Örökké maradj meg nekem szeretetből!

Mert te hoztál fényt a szívembe,
Te nyugtattál egy életre meg.
Megtörtént velünk minden rossz az életben,
S mégis, mégis szeretjük egymást a lelkünkben.
2002-09-13

Milyen gyönyörű dolog,
Mikor eső zuhog az égből,
A messziből jön a sötét folt,
Villámok ragyognak a felhőkből.

És csak nézed, hogy folyik az ablakon,
Az eső néhány cseppje,
Mintha sírnál valamilyen bánaton,
Arcodon könnycsepp gördülne.

Ilyen a szerelem néhány perce,
Mikor veszekedés van egy kapcsolatban,
Ezzel együtt kell élni a szerelemben,
Mert nélküle nem lenne halhatatlan.

Aztán a felhők lassan elvonulnak,
A nap sugarai előjönnek a felhőkből,
A bánatok szertefoszlanak,
És újra jön a meghitt gyönyör.

Olykor virágokkal teli ébred szíved,
Mintha puha felhőkön sétálnál,
S újra átölel szerelmed,
Egy ilyen gyönyörű esős délután.
2002-05-14

Nem is tudom, talán akkor miért hagytalak el.
Talán mert szenvedő szerelembe estem.
A szívemre hallgattam, egy fellángolásra,
Egy haszontalan ábrándozásra.
De tévedtem.
Te voltál nekem mindig is az egyetlen,
Kit szerettem.
Te óvtál meg engem a bánattól,
Amit okoztak nekem önszántukból.
Figyelmeztettél engem a fájdalomra,
De nem hittem kedves szavadra.
Most is néha keserves vagyok,
Mert félek beismerni: igazad volt.
Talán tartozom neked egy bocsánattal,
Mert te védtél, és észre se vettem, csak ma.
Felnyitotta más is szemem,
És már ismét sebes a szívem.
Már tudom: csak téged szeretlek,
Téged teremtett nekem az Isten,
Neked tartozom egy erős köszönettel,
Most már tudom, csak te vagy nekem.
Már tudom, rettentően szeretlek,
Csak téged, csak neked tartozhatok köszönettel!
2002-04-26