Mint amikor leszokni készülök a cigarettáról…
Az első nap miután „elszívtalak” még nem érzem hiányod…
Második nap már kicsit kívánlak, de csak mosolygok, még nem érzek fájdalmat.
Harmadik nap már nagyon vágyom rád, és kezdek szomorú lenni…
Negyedik nap már ideges leszek és fáj a hiányod,
Ha egyedül vagyok, még rosszabb a fájdalom…
Az ötödik napon már őrjöngök és sírok, átjár a kétségbeesés,
Hogy talán nem érezhetlek soha többé…
Hatodik nap már nem fáj semmi… nem érzek semmit,
Se örömet, se fájdalmat… üresnek érzem magam megint…
Úgy érzem, itt a vég, feladom… majd holnap minden jobb lesz…
Átjár a magány, de úgy érzem, már kibírom… holnap ez már csak emlék lesz…
Aztán azt gondolom: mi baj lehet, ennél rosszabb már nem jöhet,
S újra látlak, újra nagyokat szippantok belőled…
És boldog vagyok, jól érzem magam, repülni tudnék örömömben,
Majd elmúlik a pillanat, s újra minden elölről kezdődhet…
S rájöttem: így örökké csak szenvedek…