Hogy mi a legszebb dolog az életben?
Mi más is lenne, ha nem a szerelem.

Egy férfi simogatására ébredni,
Édes csókjait viszonozni.

Gyengéd ölelését tapasztalni,
Ami oly bátor és erős mégis.

Kezében gyönyörködni és simogatni,
Mély barna tekintetébe belelátni.

Nincs szebb dolog a világon,
Mint érezni a szerelmet mindenáron.

Éjjeleket virrasztani álmodozva,
Hogy újból eljön egy szerelmes nap.

Vele tölteni kellemes perceket,
Napokat, heteket, csendes éveket.

Vele lenni minden percben,
Bárcsak megtehetném minden éjjel,

Hogy gyengéd csókjaimmal altassam,
Simogatásommal álomba ringassam.

Hogy átlépje a lágy álmok kapuját,
S kedvesen mosolyogjon rám.

Ez az életem legfőbb értelme,
Hogy életem végéig őt így szeressem.

S ő viszonozza minden érzésem,
Tudjam, hogy ő is így érezzen.

Mert nincs szebb a beteljesült szerelemnél,
Hiszen az élet mégiscsak párosan szép.
2004-08-04

Bárcsak elmehetnék messzi földekre,
Ahol nem vagyok halandó, nem vagyok ember.
Ahol a csend szépségébe rejtőzhetek,
Ahol a tücskök lágyan hegedülnek.

Elmennék a világ végére, ahol nincs sírás,
Nincs bánat, nincs félelem, ámítás.
Viszont nincs mosolygás, nincs öröm,
Csak a megváltás, a szépség és a csönd.

Miért vagyok egyedül, miért vagyok magányos?
Tán mert hős szerelmem nincs itt most?
Ő sem ért meg engem, mint ahogy senki,
Csak a magány kísér, ő hagy sírni.

Miért van velem félelem? Szenvedés?
Talán a múltam kísért?
Nem tudom, de félek, hogy egyszer elmúlik minden,
Elhagy a szerelem, eljön a szenvedés, a félelem.
2004-07-11

Az ágyamban fekve késő este,
Gondolkodok, emlékszem szerelmekre,
Hisz aludni még nem tudok,
Ilyen forró nyári éjjelen csak virrasztok.

A sötétben nézek a plafonra,
Hallok apró, gyenge zajokat.
Tücsök ciripelését hallom,
A meleg miatt kitakarózom.

Fülledt a levegő, párás minden,
Az éjjeli hűvös szellő érinti testem.
S jön egy villámlás a messziből,
Mit halk dörgés kísér, majd ismét csönd.

Érzem az eső közeledtét,
A dörgés egyre közelebb ér.
Becsukjam ablakom a huzattól?
De hisz’ olyan jó illat jön a távolból.

Megcsapja orromat a friss esőszag,
Mely csordultában lehűti a forró falakat.
S a dörgés egyre csak jön, közelebb – közelebb.
Kíséri az eső kopogása ablakomon, mely egyre hevesebb.

Egyre sűrűbb a villámlás is,
Oly félelmetes és oly gyönyörű mégis.
Olyan, mint a szerelem, a nyári zápor,
Mely lehűti a forró levegőt, a forró csókot.

Az eső olyan, mint a beteljesült szerelem.
Félénk pillantások, mint meleg hajnali napkelte.
Az érzés, hogy mindketten tudjuk,
Ez a szerelem egymás iránt, amit adunk.

A pillantás után egy kézfogás,
A nap egyre tüzesebb ereje jön már.
Majd a gyengéd simogatás,
A csók forrósága eljött már.

Hosszú csókok, mint szikrázó nap,
Tüzesen izzasztja a bőrt, a csókokkal.
Hevesedik az érintés, csendes simasága,
A szerelem beteljesülése eljött mára.

A levegő már fülledt, fullasztó,
A szerelem egyre gyorsabb, bolyongó.
Majd jön az első villámlás,
Dörgés, s a szerelmesek várják a beteljesülést.

S eljött. Az eső kezd csordogálni.
A forróság megszűnik.
Vége. Jön a csönd, a lágy csókok,
A vad bujaság már csak a forróságban volt.

A szerelmesek összeölelkezve egymáshoz bújnak.
Eljött az eső friss harmatja.
Eljön a néma simogatás,
De már gyengéden vágynak rá.

Ahogy a forróságot lehűti az eső,
Úgy hűti le a szerelmet a beteljesült erő.
A viszonzott szerelem gyönyörűsége,
Úgy nyugtat szívet, mint az eső csepegése.
2004-07-05

Mi bánt téged, te drága kislány?
A szerelem eltűnt már,
Barna szemed mélyéről,
Szívedből, lelkedből?

Nem fáj nekem, hisz nem hagyott el,
Csak most lapul a mélyben.
Én szeretek, csupán úgy érzem,
Más nem szeret engem.

De hiszen van neked egy fiú,
Ki szeret téged hiún.
Vagy tán nem úgy érzed most?
Mi most a gondod?

Nincs nekem gondom,
Csupán félek a haláltól.
S nem a testitől, az nem fáj.
A lelkitől, ami a szívvel bán.

Tán féltékeny vagy egy régi szerelemre?
Bánt téged egy lány zöld szeme?
Félsz, hogy barátodat elcsábítja e tekintet?
De hiszen ő tiszta szívből szeret téged.

Nem vagyok én féltékeny, csak félek.
Félek, hogy a szerelme hazudik nekem.
Félek, hogy egyszer a csábítás veszi el,
Tőlem, ki oly forrón szereti. Tőlem veszi majd el.
2004-04-25

Ezen a gyönyörű tavaszi napon,
- Bár a nap nem süt sehol –
Fekszek puha ágyamban,
S verset írok magamnak.

Igen, magamnak, bármilyen furcsa,
Hisz kinek írjak a mai világban?
A versek senkit nem érdekelnek,
Mi az emberek számára a költészet?

Mi ma az emberek számára Berzsenyi,
A nagy Balassi vagy Zrínyi,
Talán tudják, ki az a híres Ady,
De tudják vajon, kinek írt Csokonai?

Az emberek csupán érettségire tanulják meg,
S talán elolvassák a kötelező verseket,
De egy évre rá, úgyse emlékeznek rájuk,
Pedig volt nagy igazságuk.

S talán, ha mindenki olvasott volna,
Híres verseket, kitűnő prózákat,
Talán nem ilyen lenne a mai élet,
Nem lenne a bánat, mi bármikor utolérhet.

Szeressük a költészetet, amíg élünk,
Mert fontos az ember szívében élniük.
Szeretni kell, úgy, ahogy az életet,
S máris sokkal értékesebbek leszünk tőle.

2004-04-12

Három hónapig álmosan ébredni,
A sötétségből a fénybe lépni.

Három hónapot átélni, madár nélkül,
Virágok, folyó nélkül.

Térdig érő hóban sétálni,
Gyenge fákon átlátni.

Három hónap után,
A nap ragyog tisztán.

S már a hó is olvadni kezd,
Felelevenednek a régi emlékek.

Most már elfáradtam az élettől,
S új élet születik a végből.

A tavasz kezdete örömet hoz,
A szerelem után vágyakozz!

Lassan egy év, a kezdés óta eltelt,
S már két éve szeretem.

S a tavasz új boldogságot hoz majd nekünk,
Amit mindketten szeretünk!
2004-01-30