Neved jelentése: Isten ajándéka
S az vagy nekem, ajándékom, Dorka.
Hiszen egyszer lemondtam már
Egy új életről, amit hiába vártam
hiába vágytam rá.

Mégis csodaként jelentél meg nekem,
Csodaként, amit én is nehezen hittem el.
Az, hogy itt vagy, a legnagyobb boldogság,
S szívem mélyén mindig tudtam:
nem hiába vártam rád.

Testvére született az én akkori egyetlenemnek,
Akiről azt hittem, örökre egyke lesz.
Pedig szerettem volna neki egy kis társat,
Egy kistestvért, ki mindig megnevetteti,
kire örökre vigyázhat.

S jöttél te, megváltoztatva mindent,
Elhoztad a fényt, a mosolyt a mi életünkbe.
Jókedvet hoztál, hatalmas szeretetet,
Meleg öleléseket, csókokat, minden jót,
gyönyörűt és szépet.

20 hónapja figyelem minden légvételed,
Hozzád bújok, s te is hozzám bújsz szeretettel,
Hozzám tapadsz álmodban, hogy vigyázzak rád,
Hiszen egy baba így a legnyugodtabb,
ha édesanyja öleli át.

Minden percben fürkészném melegbarna tekinteted,
Mely oly’ barátságos, oly szelíd, mindig megnevettet.
Szemöldököd íve oly’ aranyossá tesz,
Pisze orrod puszilnám egész évben,
egész életemben.

Mosolyoddal mindenkit megmosolyogtatsz,
Közvetlenségeddel mindenkit magaddal ragadsz.
Ismeretlen, ismerős téged egyaránt szeret,
Mindenki szívébe beloptad magad,
ennél több nem is kell neked.

Zsiványságod miatt senki nem haragudhat,
Hisz’ jókedved másra is átragad.
Mit is mondhatnék még drága Dorka,
Imádunk, imádlak, és köszönöm, hogy vagy,
Te csöppség: Isten ajándéka.

2026. 02. 20.

Bocsáss meg nekem, hogy eltévedtem,
Bocsásd meg azt, hogy mást szerettem.
Kérlek, ne engedj elmennem,
Fogd a kezem, ne engedj el!

Már megint tévedtem,
S a fájdalom végigszalad bennem.
Egyedül érzem magam a félelmekkel,
Egyedül vagyok a reménytelenséggel.

Van valaki, aki igazán szeret engem?
Van valaki, aki az életét adná értem?
Aki letörölné a könnyem, ha sírok,
Megvigasztalna, ha elöntenének a kínok?

Ki az, aki most hallja a szavam?
Ki az, aki átölelne a bajban?
Kit érdekelnek a verseim, a fájdalmaim?
Kit érdekel, ha hiányoznak a vágyaim?

Ki törli le a könnyem? Ki ölel át?
Ki szorít magához egy életen át?
Nem tudok a régi maradni,
Nem tudom már magam szeretni.

Egyedül szeretnék lenni,
Elmenni ebből a világból,
Soha többet nem akarok szeretni,
Csak menekülni, futni a múltból.

Szaladni egy jobb jövő felé,
Ahol önmagam lehetnék.
Ha egyedül is lennék,
Ott végre boldogan meghalnék.

Bocsáss meg, hogy egyedül hagytalak,
Tudom, velem érzed a fájdalmakat.
Bocsásd meg minden rossz döntésemet,
Kérlek, maradj velem, maradj meg nekem!

Hogy érezzem a te szereteted,
Kérlek, maradj, hogy átöleljelek.
Kérlek, vigasztalj, ha bántanak,
Ne hagyj el akkor se, ha téged bántalak!

Ugyanaz a kislány vagyok,
Mint tíz évvel ezelőtt voltam,
Ugyanazon érzelmek rabja vagyok,
Mint egykoron: úgy szerettem, ahogy akartam,
S azt, akit akartam, olyan erősen,
Ahogy az északi szél széjjeltép engem.

Ugyanaz a szerelem ég bennem,
Ugyanolyan szenvedéllyel szárnyal szívem,
Mint kislány koromban, az első éjjelen,
Mikor szerelmeket érezhettem.
Ez az, mi fiatalon tartja az embert,
Hogy képes szeretni, halni az érzelmekkel.

Ugyanúgy tűzben ég lelkem,
Ugyanúgy érzem az élő Istent.
Ugyanúgy álmodok az érintésről,
A csókokról, mint egykoron, akkor.
S a fájdalom széjjeltép minden éjjelen,
Mikor fáradtan lehunyom szomorú szemem.

Olyan szabadnak érzem magam,
Mint a madár, ki száll a magasban.
S bármikor képes lenne mindent elhagyni,
Mert nem képes ő kötöttségben élni.
Bárcsak nekem is szárnyakat adna az ég,
Hogy elrepülhessek oda, ahova vágyom rég.

Szeretem az életemet. Szeretem az életet.
De kell nekem valami új, mi boldoggá tehet.
Bárcsak lenne még egy énem, ki szabad lenne,
Bűntudatot, erkölcsöket nem ismerve,
Csak szállna, szállna a végtelenbe,
Szállna oda, ahol egyedül lehetne… mint régen…

A barát az, ki hű hozzád,
A barát, ki ott van veled éjnek évadján.
Ha sír a lelked, s vigaszra vágysz,
Ő mindig ott van, az igaz barát.

De az igaz barátom, kit annak hiszek,
Még sincs minden rossz percben velem.
Nincs itt, pedig ráborulnék mellkasára,
Hogy fogja át testem erős karjával.

De ő nincs itt, s nem is lesz sohasem.
Pedig valós ember ő, még sincs velem.
S talán ezután se lesz, hogy fogja kezem,
Hogy valaki vigaszt nyújtson lelkemben.

Mert hamarosan elmegy, itthagy a magányban,
S csak gondolatban lesz itt, s a vágyaimban.
Nem szeretném elengedni őt, sír a lelkem,
De miért? Hiszen alig ismertem.,,

Mégis sír érte a lelkem, hiába minden,
A tudat, hogy már virtuálisan se lesz velem.
Pedig annyira szerettem volna látni őt,
Annyira kellett volna, hogy megölelhessem őt.

Annyira fáj a szívem érte, hogy nem nézhetek a szemébe.
Csak hallom a hangját nyugtatón fülembe.
Minden percben, ha szomorú vagyok,
Az ő nyugtató énekét hallom.

Mert kell valaki, akit így is szerethetek!
Kell, hogy valaki igaz barátom legyen!
Aki szeret, mint egy testvért, s vigasztal,
Ha szomorú a szívem, magához ragad!

Kell valaki, aki óvjon, mint egy őrangyal,
Kell, akit szerethetek, aki velem szárnyal,
Akivel megoszthatom minden titkom, vágyam,
Aki megölel, csókol, szeret… amit hiába vártam…

Fáj, hogy soha nem vagy itt velem,
Hogy szemedbe soha nem nézhetek.
Hogy át soha nem ölelhetlek,
Sosem érezhetem, hogy itt vagy velem.

Csak szavak, s mondatok, melyek jönnek.
Felém intézed kedvesen őket.
Olyankor úgy érzem, igenis szeretsz,
Mint legjobb barátot, bármikor ölelsz.

De nem vagy itt sosem.
Élőben nem érezteted szereteted.
Nem ölelsz át, pedig vágyom rá,
Hogy igazán, tiszta szívből rám mosolyogjál.

Téged hiszlek a legjobb barátomnak,
Tőled várom a vigasztalásokat.
Tőled várnám, hogy legyél itt velem,
Ha egyedül vagyok, magányban repdesek.

Mert te mindig mondasz valami szépet,
Mindig mosolyra fakasztod szomorú szívemet.
Pedig csak néha írsz egy-egy mondatot,
Az mégis engem a fellegekig lángol.

Hiányzik arcod kedves mosolya,
Mondd: valamikor az életben láthatlak?
Bárcsak tudnám, te érzel-e irántam szeretetet,
Ahogy én téged, annyira szerethetsz?

Úgy érzem, már csak az álmok útján leszel velem,
S nem fogunk találkozni egyetlen egyszer sem.
Mert úgyis el fogsz menni egyszer,
S én egyedül maradok, örökre!