Egyedül vagyok. Kint hó zuhog.
Csak a kinti zaj hallatszik.
Némán és türelmesen zokogok,
Hogy miért? Miért van ez így?
Hogy ismét hevesen ver szívem,
És ma éjjel eljön értem az égi szellem.

Türelmetlenül várja már,
Hogy megfogjam tüzes kezét,
Nappalokat, éjjeleket vár,
Hogy elvigyen a halál tengerén.
Értem jön, elviszi lelkemet,
S odaadja az égi szellemnek.

A gondolataim az égbe szállnak,
Csak a testem létezik,
Az angyalok rám próbálva vigyáznak,
De a halál őket legyőzi.
És hív magához, hogy vele menjek,
Ő, az én kedves égi szellemem.

A szellem, ki vigyázza álmomat,
S velem van, ha egyedül vagyok,
Elvisz engem messze a világba,
Ahol ezrenként nyílnak a virágok.
Talán ha megölöm majd magam,
Boldog lehetnék a halálban.

Ahová fojtom minden bánatom, a halál lenne,
Megpihenhetnék lassan őfölötte,
Az egyetlen megnyugvás: halál mindenáron.
Kérlek, hívj magadhoz,
Mert te adod a megnyugvást, a boldogságot!
Hívj! Hívj! Hogy elszabaduljak e szörnyű világból.
2003-02-04

Újra félek a csendes szerelemtől,
S a hitvány ígéretektől,
Attól, hogy bujdosnom kéne,
Az igazság szívemet széjjeltépte.

Belém hatolt a gonoszság,
A félelem csendje maradt rám,
S nem tudom, szeressek-e vagy gyűlöljek,
Hiszen egyszer mindennek vége lehet.

Félek, hogy újra szenvedek majd,
Sírhatok ismét nap, mint nap.
Félek, hogy a halál újra hívni fog,
S csendesen, nyugodtan én majd meghalok.
2003-02-04

Szeretnék visszamenni a múltba,
Mikor még nagyon szabad voltam.
Találkoztam, kivel találkozni akartam,
Akkor én boldognak mondhattam magam.

Jött egy herceg a másik után,
Megálltam egynél s két év után,
Már megcsaláson járt eszem,
S akkor én nagyon szerelmes lettem.

S felteszek egy kérdést: boldog lennék-e most?
Ha mellette maradtam volna akkor,
Szeretett volna engem ő, a szeretőm,
Nem tudhatom, pedig szerettem őt.

De nem őt választottam, ezért nem tudom,
Mert két év után barátomnál kitartok.
S szeretőm csendesen elhagyott,
Csak néztem utána, ahogy itt hagyott.

S ismét eltelt egy év, jött egy új herceg,
Talán ő volt életem nagy szerelme.
S most hiányzik nagyon, látnám újra,
De félelem kísért és a gyönyörű múltam.

S kérdem én: vele boldog lehetnék?
Őrizne engem? Bármikor megvéd?
S ha még nem késő, fogadna újra?
Megszerethetne engem újra és újra?

Talán így van ez, de bárcsak szabad lehetnék,
S akkor vele boldog lehetnék.
De ez csak álom, bárcsak valóra válna,
És akkor boldog lehetnék talán újra.
2003-01-28

Igaz, hogy a hit gyógyítani képes?
Akkor én nem csak azért hiszek,
Mert gyógyulni akarok,
Hanem mert talán jóságot is kaphatok.

Talán megszeret az, ki most gyűlöl,
S megbocsájtanak nekem a bűnök.
Ha hiszek abban, hogy szeretnek engem,
Valóra válhat ez a kedves érzelem?

Bár legszívesebben elmenekülhetnék,
Minden rossz élettől elfutnék.
Oda mennék, ahol senki nem jár,
Egyedül sétálnék a föld sivatagán.

Nézném, ahogyan a nap felkel,
S egy madár velem énekelne.
Járnám félelem nélkül az éjszakát,
És nézném a tó friss zuhatagát.

Talán ott engem nem bántana senki,
Mert szabad lennék, ott lennének álmaim.
S visszagondolnék múltamra szabadon,
S sírnék a keserves bánatokon.

Lehet, hogy ott a világ végén,
Mégis rettentő boldog lehetnék,
De hiányozna az élet szépsége,
Egy fiú és egy lány kedves öröme.

S futnék vissza az élet tengerén,
Versenyt futnék egy kedves őzikével,
Virágok közt elterülnék,
Ha a fáradtságtól összeesnék.

Végignézném azokat az embereket,
Kik talán szerethettek engemet.
S ha tudnám, sírnának értem,
Csak azokért visszamennék, érzem.

Kiknek hiányoztam, átölelném,
Arcukra egy szolid puszit adnék.
S kit nagyon- nagyon szeretek,
Elvinnék erre a világ végi helyre.

Ott boldogan élhetnénk mi ketten,
Az őzikével és a naplementével.
Csókot adna egy félelmetes éjszakán,
És ő holtomig vigyázna rám.

Talán már tudom, ki az a fiú,
Ki elvinne engem oda, ahonnan nincs kiút.
Ki simogatna az éj leple alatt,
S csendes suttogással elaltatna.

Az a fiú olyan, mint a gyönyörű lét,
Éveken át őrizném gyönyörű szemeit.
Végigkísérném halvány álmait,
És őrizném őt végtelen évekig.

Mert szeretem őt, mint éj a csendet,
Csak ő adhatott nekem jókedvet.
Szeretem, mikor kezével megérint,
S mikor gyengéden csendre int.

Hogy hallgassuk a rét zaját,
A madarak halk dalolását.
S a folyó lágy zuhatagát,
Ahogyan az élet megy, a folyó úgy csordogál.

S mikor megérintem erős vállát,
Derekamat gyengéden fonja át.
Suttog halkan a fülembe,
Csak ő nyugtathat engem így meg.

De ez csak a múlt volt,
Hol mindketten szabadok voltunk.
De talán újraszülethet ez a csend,
Ha ő újra itt lehetne, velem.
2003-01-28

Álmodtam veled gyönyörű meséket,
Mint egy kislány, aki szép álmot lát,
Velem voltál a hold fénye mellett,
S a fülembe csábító szerelmet súgtál.

Veled voltam azon az éjjelen,
Te gyengéden engem átöleltél,
A világban csak mi voltunk ketten,
S te mélyen a szemembe néztél.

Rengeteget gondolok rád mostanában,
Hiszen kaptam tőled édes csókokat,
Átöleltél engem akkor a valóságban,
S mindenen nevettünk jókat.

Az álmomban csak a tied voltam,
Szabadon szállhattunk az ég tengerén,
Akkor ölelhettelek, mikor akartam,
De sajnos álom volt ez az együttlét.

Úgy érzem, újra szeretlek,
S nem tudom, miért érzem így…
Talán mert belenézhettem a szemedbe,
Remélem, ezt nem tudja meg senki.

Újra rám tört a múlt, a félelem,
Hogy valaki bármikor meglát,
S újra elveszíthetem szerettem,
És újra adja majd önmagát.

De te is kellenél nekem ismét,
A forró ölelésed és csókjaid.
De nem tehetem meg ezt ismét,
Hogy eláruljam barátaim.

Mégis szeretném, ha szeretőm lehetnél,
Mert szeretem a kezed, s szemed,
Egy csókot a szádra adni szeretnék,
Hogy elvarázsoljon kedves tekinteted.
2003-01-26

Veled az életem olyan volt, mint egy álom,
Annak idején, velem álmodtál a hajnalon.
Átöleltél csendesen az éj közepén,
Csókot adtál arcomra gyermekként.

Suttogtál nekem szerető meséket,
Altattál a csillagos ég felett.
Magadhoz öleltél, s mint egy gyermek,
Úgy aludtam éjjelente veled.

Mikor veled voltam, nem voltam egyedül.
De ott voltam veled, mikor a tücsök hegedült.
Letörölted bánattól eső könnyemet,
Vigasztaltál a hold fénye mellett.

Melletted olyan voltam, mint egy kislány,
Aki a félelem elől bújt hozzád.
Boldogan hajtottam rád fejem,
Akkor téged én nagyon szerettelek.

Veled átrepülhettem az óceánt,
Az élet olyan volt, mikor egy gyermek álmot lát.
Akkor én szabad voltam, mint a madár,
És én is álmot bocsátottam rád.

Akkor én nagyon boldog voltam,
Csalódások rám nem hatottak.
Olyan volt, mint egy álom a tengeren,
Ahol veled szabadon repültem.
2002-12-01