Veled az életem olyan volt, mint egy álom,
Annak idején, velem álmodtál a hajnalon.
Átöleltél csendesen az éj közepén,
Csókot adtál arcomra gyermekként.

Suttogtál nekem szerető meséket,
Altattál a csillagos ég felett.
Magadhoz öleltél, s mint egy gyermek,
Úgy aludtam éjjelente veled.

Mikor veled voltam, nem voltam egyedül.
De ott voltam veled, mikor a tücsök hegedült.
Letörölted bánattól eső könnyemet,
Vigasztaltál a hold fénye mellett.

Melletted olyan voltam, mint egy kislány,
Aki a félelem elől bújt hozzád.
Boldogan hajtottam rád fejem,
Akkor téged én nagyon szerettelek.

Veled átrepülhettem az óceánt,
Az élet olyan volt, mikor egy gyermek álmot lát.
Akkor én szabad voltam, mint a madár,
És én is álmot bocsátottam rád.

Akkor én nagyon boldog voltam,
Csalódások rám nem hatottak.
Olyan volt, mint egy álom a tengeren,
Ahol veled szabadon repültem.
2002-12-01

Súlyos hibát követtem el,
Megbántam egy éjszakát hirtelen.
Régen ezt az embert szerettem,
De ő megbántotta életem,
Pedig én szerettem.

A félelem elmúlt,
S most jön egy új.
A félelem kísért, a múlt,
Hogy talán ő segítséget nyújt.
Vagy a szerelem jön, egy új.

Talán ő belém szeretett,
S életéből elege lett.
Rájött, hogy én szerettem,
S ő eldobta életem.
Talán ő most engem szeret.

De én nem lehetek már többet az övé,
Hiába kérné, talán szeretem még.
De félek ettől, hogy veszteség ér,
Félek, a szerelemmel életem véget ér.
2002-12-01

Néha annyira szeretném, hogy megérints,
Hogy fülembe súgjál altató meséket,
Azt akarom, hogy te legalább megérts,
Hogy súgd a fülembe, hogy szeretlek!

Veled elfelejtettem a bánatokat,
Te megvédtél mindentől,
Csendesen érintettél az alkonyban,
És megóvtál a rossz élettől.

Néha téged hívlak, hogy vigasztalj,
Mert hiányzol mindig!
Azt akarom, hogy te nyugtass,
Ha elkezdek sírni!

Tudom, hogy te megmaradtál barátnak,
De magányos vagyok nélküled,
Mégis téged hívlak,
Hogy nézz rám, és újra szeress meg!
2002-09-22

Egy hideg februáron,
Mikor választottam, s téged elhagytalak,
Nem mutattam bánatom,
Mert rád nagyon haragudtam.

Megbántottál, és én gyűlöltelek.
Pedig sokat nekem nem ártottál,
Én mégis őszintén szerettelek,
És nagyon fájt a búcsúzás.

Tudom, hogy szerettél,
Mert úgy néztél rám,
Lehet, hogy elfelejtettél,
Mégis talán gondolsz rám.

Mindig rád gondoltam bánatomban,
Mert a te lelked mindig nyugtatott.
Te mindig vigyáztál álmomra,
Szemed mindig hallgatott.

Nekem legfontosabb a csók volt,
Mit te adtál a legtöbbet.
Te nem szégyellted a csókot,
S ezért nagyon szerettelek.

Mert az érintés is fontos,
Mit te adtál nekem a legtöbbet,
Szerettél, most már tudom,
S még bennem él szép emléked.

Te elbúcsúztál egy csókkal,
Mit a homlokomra adtál,
S végig érezve a kínnal,
Néztem utánad, ahogy elhagytál.
2002-08-13

Átkozom a napot, mikor megismertelek,
Mikor félve néztem rád és reszkettem,
Mikor könnybe borultam álmaimért és érted,
Csak azóta átkozlak meg téged!

Átkozom a percet, mikor szerelmes lettem,
Mikor gyengéden és forrón megölelhettelek,
Mikor csókjaimmal szépen elönthettelek,
Csak átkozlak, átkozlak téged!

Szerettelek és te csak kihasználtad ezt,
Előttem néztél kedvesen, mosolyogtál szerelmesen,
Mögöttem pedig nevettél a hazugságnak örvendezve.
Azóta csak átkozlak, megvetlek téged!

És ha megkérdeznéd, miért?
A válasz egyszerűen: mert elkeserítettél!
Hazudtál hónapokon át félvén,
Nem lesz senkid, nélkülem remélvén.

Csak hazug szavak voltak, miket ejtettél,
Csak a bántás, és a szenvedés élt.
Eldobtam volna mindent az érzelmeimért,
És eldobtam azt, mit tőled kaptam én.

Csak keservesen szenvedtettél.
Igaz, sokszor megnevettettél.
De ez csak a látszat, ez a szépség,
Többet már soha nem szeretlek én!

Inkább átkozom a percet, mikor átadtam magam,
Átkozom a pillanatot, mikor kihasználtattalak.
Mikor eldobtam magamtól barátomat,
Csak azóta, azóta átkozlak!

Eljátszottad szerelmes álmaimat,
Azóta elítélem veled töltött napjaimat.
Csak játszottál velem, úgy tudva,
Velem lehet, de tévedsz a gondolattal!

Mert örökké te leszel az, kit gyűlölni fogok!
Te adtál szenvedést nekem, csak gondot.
Ezért nem lesz egy perced se nyugodt,
A lelkiismereteddel majd egyszer megbolondulsz.

Én leszek az, ki visszaadja az átkot,
Én foglak most megsiratni az alkonyon,
Mert nem tudod, kinek okoztál gondot,
Megöllek a félelemmel egy napon.

Átkozom az egész életed és téged!
Átkozom a veled eltöltött perceket,
Nem lesz már nyugodt az életed,
Megbíztam benned, de elárultad kiléted!

Élve foglak eltemetni téged,
Élve fogsz halott lenni végre,
Gyűlölök minden keserves percet,
Csak átkozni, átkozni tudlak téged!

Én melletted álltam, sajnáltalak,
És te eljátszottad bánatodat.
Már tudom, te semmit nem érsz ma,
És csak gyűlölni, megvetni tudlak,
Mert egy átkozott lélek vagy!
2002-04-26

Napfényként suhan rátok a szerelem,
Csillagként ragyog szemeitekben.
Egymásra találtatok, de van egy gond,
Egyszerűen nem szerethetitek egymást most.
Mégis él köztetek a remény,
Nézitek egymást reszketve, félvén.

Szerelem, szerelem, mit mond ez nektek?
Érzitek ezt a gyönyörű érzelmet,
Nem cserélnétek el semmiért,
Csak ez számít mindent félreértvén.
Én kívánom nektek azt,
Találjatok most egymásra!

Hisz én is így voltam annak idején,
Először döntöttem ezt, majd más felé nézvén,
A másikkal maradtam,
De ne felejtsétek soha:
Nem lehet megismerni senkit, ha
Talán még egyszer sem próbáltad!

Ti is éljetek úgy, mint egy szerelmes pár,
Akik biztonságot kapnak egymástól, a lázat,
A félelmet és boldogságot,
A végtelen magányt.
Mert így lesz boldog és szép az élet,
Így fognak rátok hullani a csodaszép évek.
2002-04-24