Vannak az életben olyan dolgok,
Mik legyőzhetetlenek.
Elmenekülnek az életben ott,
Ahol végbe mennek.

Ilyen a betegség is,
Mikor forró tested izzik,
Fájdalomtól éget,
S felemel a kék égbe.

Én is most szenvedek,
Jobban, mint máskor,
És semmit nem tehetek,
Sírok a fájdalomtól.

Nem is tudom, mi bajom,
Csak a szenvedéstől sírok.
Éget a testem, izzik,
Homlokomon fájdalom siklik.

Elgondolkodva ülök egymagam,
S nézem a tájat, a házakat.
S visszapillantok a régi múltba,
Ami gyönyör volt abban a pillanatban.

Rendelkezem az én életemmel,
Hisz mi lesz majd, ha meghalok?
Emlékszem hű barátokra, szerelmekre,
De ezekre most miért gondolok?

Itt hagyni mindent, mi jó volt és szép?
A szomorúság helyett csak szépre emlékezni.
Kiket szerettem, el nem hagyom soha én!
Nem, még nem halok meg így!

Leküzdök mindent, ami fáj és éget!
Legyőzöm a hívó fényeket!
Mert vannak, kik fontosak énnekem,
És vannak, kiknek kell az én életem!
2002-03-22

17 éve, hogy megszülettem,
És mit ért az eddigi életem?
Az eddigi tudás, a félelem
A jövőtől szembenéz velem.

A szerelemről szerelem
Sorra jött énnekem.
De csak most van értéke
Az ilyen érzelemnek.

Egyszer megkérdezték tőlem,
Hogy mit szeretek benned.
De csak hallgatni tudtam,
És a vállamat vontam.

Egyik este végül rájöttem:
„A Hold fényét látom benned.”
A csillogást látom szemeidben,
Az élet illatát érzem testeden.

Néha nem kellenek szavak,
Hogy a szerelmet elmondjad.
Érzem, mikor magadhoz húzol,
Ölelsz és tekinteteddel vigyázol.

Mintha kisgyermek lennék,
És te óvnál, te ölelnél.
Biztonságot adsz és szeretetet,
Örömmel teli kegyeletet.

Kimondhatatlan érzés, mit irántad érzek,
Gyönyörrel teli gyötrelmeket.
Egyszer a világ végéig elmegyek veled,
Mert nem tudom miért, de téged szeretlek!
2002-03-04

Milyen szép volt a világ akkor,
A hölgyek ruhája fényesen csillogott,
Minden ruha selyembe hullott,
Minden bútor szép darab volt.

Csendesen gyertyafény pislákolt,
A szív lelkesen dobogott.
A mosolyok gyönyörűek voltak,
A lányok vidáman kacagtak.

S mi lett most a világból?
Csak a pénz, ital és drog.
Hová züllött a mai világ?
A fényből a mélybe száll.

Az emberi tudás eltűnt a felhők fölött,
Az egészség romlik az élettől.
A virágok hervadnak sorra,
Elmélyült ez a XXI. század.

Akkor az élet gyönyörűen áradt,
Minden selyemben és bíborban lázadt.
Sehol nem volt egy szemét, nap sütött mindent,
Virágok nyíltak a kék ég felett.

Ma már a nap sem süt nagyon,
A sötétség ezen a világon átgázolt.
De még mindig van egy reménysugár,
Hogy érdemes élni még talán.
2002-03-03

Az életben az érzést mindig ki kell mondani,
Mert ha nem beszélsz róla, magadba fojtod,
Fájdalmadban csak keservesen üvöltesz és sírsz,
Mondd el nekem egyetlen, keserű bánatod!
Annak mondd el, kiben rettentően megbízol,
Aki megért és hagyja, hogy könnybe borulj!

Érzés lehet egy könnyes tekintet is,
Vagy egy gyönyörűen vidám mosoly,
Finom lelked egyszer oda elvisz,
És akkor már te is mosolyogsz!
Mondd el ott is, hogy mi bánt ennyire,
Sírj, ölelj, nevess, ha neked az kell!
Ott majd a vidámság ölel át.

És majd egyszer én is veled megyek,
Ott ahol még a madár se jár,
Csak a csillag ragyog a huncut égen,
A hold vigyáz majd miránk.
Ott elmondhatod gyenge érzésed,
Ott elmondhatsz nekem mindent,
Mert én ott maradok örökre veled!

2002-02-25

Nézek üres tekintetedbe,
Nézlek, ahogyan csendesen alszol el.
Nem értem, miért éget ennyire,
Ez az elmúló szerelem.

Szeretnélek megölelni még egyszer,
Szeretném csókod ízét érezni a számon még egyszer.
Szeretném érezni bőröd illatát még egyszer,
Szeretném, ha simogatnád arcom még egyszer!

Rettentően hiányzol még mindig.
Szeretni foglak a síromig.
Miért érzem úgy, nem az utolsó ölelés volt,
Nem utolsó csókot adtál most?

Miért érzem úgy mindig, hogy csöndes minden,
A szavak elmúlnak, halk lett az élet.
Miért tökéletes most minden gond?
Talán az éjjel meghalok?

És az utolsó csókot kérem tőled,
Utolsó hangot hallok felőled.
Mondd, miért hiányzol ennyire?
Szívemben a szerelmet megölted!

Miért keresem a gyalázatot?
Miért kérdezek, ha választ nem kapok?
Istenem, miért szeretlek így?
Fájdalmasan bánt a kín.

Elmentél, és már távol vagy,
Miért engedtelek el a nap alatt?
Miért hallgatok kínzó meséket?
Miért nem csillapítom a szerelmi éhséget?

Miért nem alszom már napok óta?
Átvirrasztom az éjjelt hánykolódva.
Miért nem jössz hozzám, mint álmok bús lovagja?
Miért gyötörsz rémisztő álmaimmal?

Csak könnyeket eresztek a fény alatt,
Szenvedek a szörnyű kínokkal.
Látom a napsugarat fényleni,
Angyalokat látok lábamnál heverni.

Akármennyire is akarlak kiverni fejemből,
Nem tudlak elfelejteni elvből.
Szeretlek még mindig, az éjt akarom,
Mit veled álmodtam át a nappalon.

Végső álmokat élek át újra,
Szörnyű álmom lesz ma,
Nyújtom kezem, de elérhetetlen vagy,
Pedig szeretlek tiszta szívből az ég alatt.

Csak állok előtted reszketve,
Leborulva a koszos földre.
És imába foglalom szerelmem,
Elfelejteni nem tudlak sohasem.

Rettentően szenvedek megint,
És csak azt kérem újra, segíts!
Mert nélküled élni nem tudok,
Fuss hozzám kérlek, mert térde hullok!

És arra kérlek, szeress meg újra,
Vigyázok kedves álmaidra!
Már látlak, csendesen nézlek, ahogy alszol,
Fuss hozzám kérlek, mert nélküled meghalok!
2002-02-20

Miért szenved, aki nem bánt?
Miért sír, aki ártatlan?
A sors engem újra megáld,
Igaz hittel, szeretettel.

Újra sírtam keservesen, magányosan,
Senki nem ápolta lelkem,
De ha te itt lettél volna velem,
Nyújthattál volna nekem tiszta vigaszt.

Elrepítettél volna egy helyre,
Hol a madár énekel,
Hol lágy szellő érinti arcomat,
Hol a nap süti álmomat.

Simogattad volna arcomat,
Érintetted volna ajkamat.
Magadhoz öleltél volna,
És adtál volna szép szavakat.

Én már nem érzem a fájdalmat.
Keserű könnyem virágot hervaszt.
Már nem mosolygok szépet,
A világ eladta életemet.

Üvöltöttem a fájdalomtól,
Segítséget kértem a távolból,
De nem adott senki választ,
Keserűségemben téged vártalak.

Arra, hogy itt legyél velem,
Álmoddal örökre ölelj!
Csókot adjál könnyes arcomra,
Átölelj a csendes ég alatt.

Érintésedre vágytam átkozódva,
Hogy miért engedtelek elmenni a nagyvilágba?
És miért nem lehettél itt velem,
Miért nem nyugtattad szívem?

Csendes hangot hallottam,
A te nyugtató, halk hangodat.
A fülembe súgtál szép szavakat,
És csókot adtál fehér arcomra.

Rettentően hiányzol olykor,
Mikor a keserűség elhalmoz,
Szükségem van rád, a mosolyodra,
Kérlek, gyere hozzám vissza!
2002-02-18