Drága Szabi! Maradj velem,
Vigyázz rám örökre!
Most már a te feladatod,
Hogy légy velem, ha akarom.

Most már neked kell, hogy sírjak,
Csak te érthetsz meg a csillagok alatt.
Most már elmúlt, talán jön majd egy új sírás,
És te nem leszel itt velem, ha a fájdalom maga alá ás.

De legyél velem, ha szomorú vagyok,
Segíts, ha úgy érzem, meghalok.
Te vagy az egyetlen, ki segíthet,
Ki a múltban engem eltemet.

Ki elfeledtetheti velem a bánatot,
És újjászülethetek egykor.
Szeress engem úgy, ahogy ő szeretett,
Szeress, hogy én is szeresselek!

Vigyázz rám te is és óvj meg mindentől,
Légy velem szerelemből és szeretetből!
Te vagy már a fény, a boldogság,
Mit te adhatsz nekem most már.

Már csak te maradtál nekem,
És a barátok is eltűntek.
Szeretlek, és már fáj a szívem,
Talán éppen most hasad meg.

Emelj ki a nyomorból és szeress,
Mindennél jobban kelljek neked!
Ölelj meg és szoríts magadhoz,
Maradj velem, különben meghalok!
2001-12-08

Segíts rajtam Istenem,
Anyu kérlek, légy velem!

Csak te menthetsz engem meg,
Sírni akarok, csak neked!

Ne hagyj egyedül soha,
Ne legyen az élet velem mostoha!

Most mindennél jobban kell szereteted,
Kérlek, mindig ölelj meg!

Még soha nem sírtam ennyire,
Vigyázz rám örökre!

Ne hagyd, hogy megszakadjon szívem,
Ne hagyd, hogy itt hagyjalak téged!

Nem bírom ki, félek,
Most légy velem!

Szükségem van rád,
Mint anya és lány.

Mint mikor kicsi voltam,
Tehozzád bújtam.

Úgy érzem, meghalok a bánatban,
S nézd, már megnyugodtam!

Jönnek értem az angyalok,
Nem, meg nem halok!

Nem hagyom, hogy meghaljak,
Félek a haláltól majd.

Visszajövök értetek,
De nem halok meg!
2001-12-08

Elmentél már messze tőlünk,
Szívedben mi halandók vagyunk,
S már szellemedtől nem félünk,
Szép, hogy lelked száll vadul.
Köztünk leszel a földi életben,
És vigyázunk gyönyörű szívedre.

Elmentél, de nem hagytál itt mindent,
Elvitted forrón perzselő tested.
Nem vitted magaddal az irántad érzett szeretetet.
Csak a vidám emlékeidet.
Itt vagy még, s én ezt mélyen érzem,
Tudom, hogy nem hagytál el örökre mindent.

Sokszor teszem fel magamban a kérdést,
Hogy mindez miért így történt,
Miért kellett más életet mentened,
A sajátodat feláldozni miért kellett?
Szemed túlragyogott minden fényt,
S menyasszonyod szemébe miért néztél oly félvén?

Mosolyod vidámságra fakasztott mindenkit,
Arcodról lerítt a bú és az utolsó percek,
Eltűnt előled minden bocsánat és hit,
S lassanként eltűntek az évek.
Egyedül hagytál minket, de ez volt a sors,
Mit nem küzdhettél le, elmenni hagyott.

Egy egész világ sírt érted,
És én, mint unokatestvér,
Írtam neked egy hősies verset.
Talán egyszer visszatérsz,
De te már hős vagy egy világ szemében,
Hős lettél, drága unokatestvérem!

Én is sokat gondolok rád,
Olykor a világgal könnyet eresztek,
S kérdem: Miért mentél el már,
Hisz olyan fiatal voltál, és szeretlek,
Érzem néha, hogy itt vagy velem,
Segítesz és védsz, ha jön a rossz szellem.

Érzem léted, hogy vigyázol rám,
Óvsz a félelemtől, eltelt már egy év,
Segítettél a szerelemben, s vár
Az a perc, mikor megölelhetnélek.
Felnézek az est égboltjára, látok egy esthajnalcsillagot,
És téged látlak, egy hőst, ki a tengerben ragyog.

Őrzöd a tenger gyönyörű habjait,
Te már fenn szárnyalsz az égig.
Ragyogsz fenn a csillagok közt,
Te vagy a világon a legnagyobb hős.
Akármerre nézek, s téged látlak,
Lehet, hogy elmentél, de a szívünkben ottmaradsz.
2001-12-04

Csak az lehet boldog, ki tud szeretni,
Ki fáradtan várja az estét, és reméli,
Hogy találkoznak ők ketten,
Kiélhetik szerelmüket szépen.

Ilyen az igazi boldogság,
Én is így érzek most már,
Szeretem őt, mert drága nekem,
A szíve az enyém, ezért szeretem.

Talán tényleg van értelme az életnek,
Mindig kell valamiért harcolni, ez tűnik szépnek.
A harc, hogy vele lehessek,
A legszebb az életben.

Ő írja nekem a legszebb levelet,
Ővele élhetem le az életem.
Ő mondja nekem a legszebb szavakat,
Ő őrjít meg a csillagos ég alatt.

Megölel, ha kérem, és ha akarja,
Megcsókol, ha így érzi hatalmasnak.
Az élet gyönyörét így látni szépnek,
Boldognak lenni így a legszebb!
2001-11-23

Hol van már az a tűz, mi lángolt szívemben?
Hol van az a pár suttogás, hogy szeretlek?

Eltűnt minden, a szó, a félelem,
Eltűnt az a forró csók, mi égetett.
Elmerültünk a gyenge hónapok felett.

Az a halvány szikra még él bennünk?
Vagy már minden szép és jó perc eltűnt?

Nem. A szívem mélyén mindennél jobban szeretlek,
És el téged talán soha nem engedlek.
Mert te élsz bennem örökre, csak a te szíved.

Miért nem vagy olyan, mint amilyennek hittelek?
Miért nem vagyok én fontos teneked?

Rájöttem, hogy teljesen más vagy, mint én,
A szerelem elvakított és eljött a cél,
Hogy eljöjjön a mindent széttörő vég.
2001-11-06

Bárcsak szívemen viselhetném a világot,
Bárcsak szerelmem egyszer kiteljesedne,
És szívembe zárhatnék minden álmot,
Szeretne, kit én is mindennél jobban szeretek.

Miért nem lehet minden szív az enyém?
Miért nem élhetek szépen és jól?
Mit ér ma az emberi, kegyetlen lét?
Kalandokat, vágyakat mikor tapasztalok én?

Csak kérdések halmaza merül fel,
És a válasz hol marad?
Az emberek miért nem érthetnek meg?
Csak kérdések ezek, mire nincsen válasz.
2001-11-06