Bárcsak szívemen viselhetném a világot,
Bárcsak szerelmem egyszer kiteljesedne,
És szívembe zárhatnék minden álmot,
Szeretne, kit én is mindennél jobban szeretek.

Miért nem lehet minden szív az enyém?
Miért nem élhetek szépen és jól?
Mit ér ma az emberi, kegyetlen lét?
Kalandokat, vágyakat mikor tapasztalok én?

Csak kérdések halmaza merül fel,
És a válasz hol marad?
Az emberek miért nem érthetnek meg?
Csak kérdések ezek, mire nincsen válasz.
2001-11-06

Hogy is kezdjem új versemet,
Amibe fojtom érzésem, és eltemet.
Talán ott kezdem, szeretlek,
És eladnám érted drága életem.

Behunyom szemem, hogy lássalak,
Szám mosolyra fakad miattad.
Mert a te mosolyod a legcsodálatosabb,
A te létezésed a legszebb, mint a vágyak.

A te szemed a legszenvedélyesebb,
A te kezed a legtüzesebb.
Miért szerethetlek én ennyire?
Talán mert te vagy a legtökéletesebb.

Az életem már kiteljesedett,
Mert minden percet veled élhetek!
Most már boldog vagyok,
Nem pusztíthat el a nyomor.

Szemeim álmosan lehunyódnak,
De még nézlek az utolsó pillanatban.
Arcom tüzesen ég a szerelemtől,
Te fel tudsz vidítani a rosszkedvből.

Már régóta tudtam, te vagy az igazi,
De nézd! Sírok a boldogságtól, mi elvakít.
Mosolygok rád, mert őrülten szeretlek,
Ölelj mindig, s ha álmos vagy, hajtsd rám fejed!

És ölelj szorosan, amennyire szeretsz,
Egymásnak lettünk mi ketten teremtve!
Látod már az őrzőcsillagot,
Mi vigyáz ránk, ha hagyjuk?

Aludj velem és álmodjunk együtt!
Szeress engem és énekel majd a hold nekünk!
Altass el öledben és óvj meg mindentől,
Szeress örökre és ölelj, vigyél el a sötétből!

Te szíved már az enyém is,
Nem állhat közénk senki,
Mert már szeretjük egymást szépen,
A mi szerelmünk lett a végtelen!
2001-11-03

Nevess énrám, ha én akarom,
Mosolyogj, ha azt súgja hangom!
Légy velem mindig és szeress,
Szeress, amennyire tudsz és nevess!

Halljam hangodon az örömöt,
Legyenek velünk mindig az örömök!
Lássam szemeden a boldogságot,
Érezzem, hogy magadhoz húzol!

Légy velem kedves, bújtass magadhoz,
Válladon hunyjam le szemem, de akarom,
Hogy mindig légy mellettem,
És kérlek, nevess, mosolyogj, ahogy én szeretem!
2001-11-02

Itt mondom azt, hogy vége,
Az én életem most már gyötrelmes.
Szavakat mondok, mik nem égi dolgok,
Csak ők tudják az érzéseimet,
Mit ki nem mondok és fájdalmas,
Hol vannak az égi dolgok?
Ez az élet kaland volt, tévhit,
Csak mese, mi elkalandozott.
Egyszer várni fogom a napnyugtát,
Mert egyszer én meghalok itt,
Ebben a nyomorban én elpusztulok,
Csak idő kéne, hogy elszálljak már.

Félek, mert nekem félnem kell,
Szeress hát, mert itt a vég!
Elhagyom ezt a várost,
Hisz az egész életem már csak egy félelem.
Mert itt vagyok még,
De már elmegyek, elbúcsúzom.

Itt hagylak téged, el kell mennem,
S ki megérdemli, magammal viszem.
Adj erőt a gyógyulásra Istenem!
Adj nekem esélyt az életembe!
Hadd szeressek még, legyen a végzetem
Az örökké nyugvó szerelem!
2001-11-01

Az ezüstös holdfényben,
Csókért csókot adsz ajkamra,
Ölelsz engem gyengéden,
S hozzásimulsz hófehér arcomra.

Mit kipirosított szerelmed,
Szemed az enyémre ragyog,
És velem jár tekinteted,
A messziből egy angyal dalol.

Ülök halkan az öledben,
Te rám nézel, én szemedbe vetem tekintetem.
Csak nézel engem édesen,
Kezed átölel, és én hozzád bújok kedvesen.

Te vagy az egyetlen énnekem,
Akiről tudom, hogy nagyon szeret.
Ki vigaszt tud nyújtani énnekem,
Lelked már enyém, s már tudom, örökre.

Szemem elfárad, s könny csordul belőle.
Szívem tűzben ég.
Átölelsz, magadhoz szorítasz csendesen,
Mert a te léted mindennél többet ér.

Simogatsz, érintésed megvigasztal,
Te vagy nekem a fény,
Légy velem mindig, ha akarsz,
Nekem te sokat érsz.

Örökké vigyázz rám, kérlek,
Mert a te szíved már az enyém!
Napról napra jobban szeretlek,
Kérlek, ne hagyj el senkiért!
2001-11-01

Mit ér az élet, hol bosszú él s harag,
Mit ér a gyönyör, ha a bánat újravirrad?
Mi értelme az életnek, ha sírni kell,
Mi a jó énnekem, ha legyőz a szerelem?

Az élet olyan, mint egy puha szellő,
Lassan virrad, s ide senki nem jön.
Hol az élet van, ott minden van.
S mégsem teljes, mi megmaradt.

A gyönyör, az elmúlás, egy röpke pillanat,
S elfut messze, mert itt nem maradhat.
Jön helyette a bánat, a szomorúság,
Eljön vele a gyönyörű sírás.

Az élet minden perce végighasad a létben,
S csak sírni, nyöszörögni lehet helyette.
Megélni a szépet, gondok nélkül lehetetlen,
Akkor mondd Istenem, mit ér az én életem?

A jó nekem az örök szerelem,
Mi eljöhet bárhová énvelem.
S ahol a gond van, ott van minden,
A szerelem, mit érhet énnekem?

Meggyűlölhet engem mindenki,
Bánthat engem akárki,
Csak egy legyen meg örökre énnekem,
Ami el ne múljon soha: az én szerelmem!
2001-11-01