Vágyom rá, hogy megérints,
Hogy tested hozzáérjen testemhez.
Vágyom arra, hogy mélyen a szemembe nézz,
Hogy éreztesd, hogy szeretsz.

Vágyom az érintésedre, a suttogásodra,
Hogy mondd, súgd a fülembe,
Hogy vágysz rám, minden szavamra,
Vágysz a testem érintésére.

Mint egy kislány éhes lelkét,
Teletápláld minden szép szóval,
Sok szeretettel, s a testét,
Simogasd, hogy érezze, itt vagy.

Simítsd meg a hajam, bújj hozzám,
Súgd a fülembe, hogy vigyázol rám!
Rám és a kis lelkemre, ami most sír,
Hogy nem lehetsz vele, s nem érti, miért.

Elképzelnék egy másik életet is veled,
Elképzelem, hogy te szeretsz engem.
Hogy veled élnék, csókolom a szád,
S hogy te altatsz el esténként már.

Szenvedek… Tudom, hogy el kell hagynom téged…
Tudom, hogy ábrándokkal élni nem lehet…
Tudom, hogy fontos vagy nekem,
De nem tehetem ezt meg, hát elmegyek…

Elmegyek, mert szörnyen szenvedek…
Hogy ezt csinálom az életemmel.
Soha többé nem leszek boldog már…
Nem szállhatok szabadon, mint a madár…

Nem szárnyalhatok veled messze földekre,
Nem ölelhetlek át, s nem érinthetlek meg.
Pedig ez lenne most minden vágyam,
Mégis el kell mennem, hogy ne láthassalak.

Gyötrődöm. Fáj a szívem, nem hittem, hogy ez lesz velem.
Nem hittem, hogy így megszerethetlek egyszer.
Mindig azt várom, hogy gyere hozzám,
Várom, hogy felbukkanj valahol az utcán.

Nem bírom ezt, minden nap könnyeket ejtek,
Mert hiányzol, s nem tudom, mit tegyek.
Lehet, hogy erkölcstelen vagyok, de már tudom,
A szívemnek egyszerűen nem parancsolhatok.

De közben nem akarlak elveszíteni,
Nem akarok miattad minden nap sírni.
Nem akarom ezt tenni azokkal, akik szeretnek,
Nem akarok így élni, gyötrelmekkel!

Lehet, hogy tényleg le kell mondanom rólad,
Még ha tudom is, hogy szenvedni fogok miattad.
Bárcsak megkönnyítené valaki a döntésem,
Bárcsak lenne valaki, aki segíthetne nekem.

De nincs senki és egyedül vagyok.
Az érzelmeimmel, a bánatommal maradok.
Bárcsak itt lennél és megölelnél, csókot adnál arcomra,
És mondanád azt, hogy nincsen semmi baj…

De nem vagy itt, hogy enyhítsd fájdalmam…
Nem vagy itt, s talán nem is leszel soha.
És én elmegyek. Érzelmeimmel… itt hagyok mindent,
S elhagyom mindazt, mit szerethetnék, az életemet…

Hiányzik szemed ragyogó kéksége,
Hiányzik lelked forró perzselése.
A szíved dobbanása- hogy velem légy,
Elutasításod, s szereteted tűzben ég.

Vágyom arra, hogy találkozzunk egyszer,
Hogy arcomra forró csókot adj, ölelj.
Szoríts magadhoz úgy, ahogy sose tetted,
Fogd meg kezem újra, melegítsd fel!

Hadd nézhessek szemedbe mélyen,
Hadd érezzek kínt gyötrő szenvedéllyel.
Hadd érezzem, hogy itt vagy velem mindig,
S ha szomorú vagyok, ne hagyj sírni!

Annyira vágyom rá, hogy megérints,
Nem kívánok mást, csak hogy magadhoz szoríts!
Hogy mosolyogj rám bátortalanul, félénken,
Nézz rám szeretettel, ugyanolyan kedvességgel!

Légy itt velem, hogy újra láthassalak,
Hogy arcodra újra csókot adhassak,
Mint hat évvel ezelőtt, mikor mellettem voltál,
Azóta is ugyanolyan szeretettel vágyom rád!

Ugyanaz a kislány vagyok,
Mint 10 évvel ezelőtt voltam,
Ugyanazon érzelmek rabja vagyok,
Mint egykoron: úgy szerettem, ahogy akartam,
S azt, akit akartam, olyan erősen,
Ahogy az északi szél széjjeltép engem.

Ugyanaz a szerelem ég bennem,
Ugyanolyan szenvedéllyel szárnyal szívem,
Mint kislány koromban, az első éjjelen,
Mikor szerelmeket érezhettem.
Ez az, mi fiatalon tartja az embert,
Hogy képes szeretni, halni az érzelmekkel.

Ugyanúgy tűzben ég lelkem,
Ugyanúgy érzem az élő Istent.
Ugyanúgy álmodok az érintésről,
A csókokról, mint egykoron akkor,
S a fájdalom széjjeltép minden éjjelen,
Mikor fáradtan lehunyom szomorú szemem.

Olyan szabadnak érzem magam,
Mint a madár, ki száll a magasban,
S bármikor képes lenne mindent elhagyni,
Mert nem képes Ő kötöttségekben élni.
Bárcsak nekem is szárnyakat adna az ég,
Hogy elrepülhessek oda, ahova vágyok rég.

Szeretem az életemet, szeretem az életet,
De kell nekem valami új, mi boldoggá tehet.
Bárcsak lenne még egy énem, ki szabad lenne,
Bűntudatot, erkölcsöket nem ismerve.
Csak szállna, szállna a végtelenbe,
Szállna oda, ahol egyedül lehet…, mint régen.

A barát az, ki hű hozzád,
A barát, ki ott van veled éjnek évadján,
Ha sír a lelked, s vigaszra vágysz,
Ő mindig ott van, az igaz barát.

De az igazi barátom, kit annak hiszek,
Még sincs minden rossz percben velem.
Nincs itt, pedig ráborulnék mellkasára,
Hogy fonja át testem erős karjával.

De ő nincs itt, s nem is lesz sohasem,
Pedig valós ember ő, még sincs velem.
S talán ezután se lesz, hogy fogja kezem,
Hogy valaki vigaszt nyújtson lelkemen.

Mert hamarosan elmegy, itthagy a magányban,
S csak gondolatban lesz itt, s a vágyaimban.
Nem szeretném elengedni őt, sír a lelkem,
De miért? Hiszen alig ismerem.

Mégis sír érte a lelkem, hiába minden,
A tudat, hogy már virtuálisan se lesz velem.
Pedig annyira szerettem volna látni őt,
Annyira kellett volna, hogy megölelhessem őt.

Annyira fáj a szívem érte, hogy nem nézhetek a szemébe,
Csak hallom a hangját nyugtatón fülembe.
Minden percben, ha szomorú vagyok,
Az ő nyugtató énekét hallom.

Mert kell valaki, akit így is szerethetek!
Kell, hogy valaki igaz barátom legyen!
Aki szeret, mint egy testvért, s vigasztal,
Ha szomorú a szívem, magához ragad!

Kell valaki, aki óvjon, mint egy őrangyal,
Kell, akit szerethetek, aki velem szárnyal,
Akivel megoszthatom minden titkom, vágyam,
Aki megölel, csókol, szeret… amit hiába vártam.

Fáj, hogy soha nem vagy itt velem,
Hogy szemedbe soha nem nézhetek.
Hogy át soha nem ölelhetlek,
Sosem érezhetem, hogy itt vagy velem.

Csak szavak, s mondatok, melyek jönnek,
Felém intézed kedvesen őket.
Olyankor úgy érzem, igenis szeretsz,
Mint legjobb barátot, bármikor ölelsz.

De nem vagy itt sosem.
Élőben nem érezteted szereteted.
Nem ölelsz át, pedig vágyom rá,
Hogy igazán, tiszta szívből rám mosolyogjál.

Téged hiszlek a legjobb barátomnak,
Tőled várom a vigasztalásokat.
Tőled várnám, hogy legyél itt velem,
Ha egyedül vagyok, magányban repesek.

Mert te mindig mondasz valami szépet,
Mindig mosolyra fakasztod szomorú szívemet.
Pedig csak néha írsz egy-egy mondatot,
Az mégis engem a fellegekig lángol.

Hiányzik arcod kedves mosolya,
Mondd, valamikor az életben még láthatlak?
Bárcsak tudnám, te érzel-e irántam szeretetet,
Ahogy én téged, annyira szerethetsz?

Úgy érzem, már csak az álmok útján leszel velem,
S nem fogunk találkozni egyetlen egyszer sem.
Mert úgyis el fogsz menni egyszer,
S én egyedül maradok örökre!

Egy virtuális világban, mindent visszahoznék,
Mi történt velem az évek során,
Minden régi ismerőst újra megkeresnék,
Elveszett szerelmeket visszahoznék talán.

Minden elfelejtett emlék újralobbanna,
Minden érzés csak lángolna.
Minden érintést újra éreznék,
De csak ami szép volt, visszaidézném.

Néha a könnyek is hiányoznak,
Ahogyan azok a fájdalomról szóltak.
Az emlékek újraélednek most bennem,
Fájnak, tépnek, nagyon meggyötörnek.

Olyan gyorsan telnek az évek…
Minden elmúlt, vége minden szépnek.
De mindig jön egy újabb szép,
S ránk szakad újra egy gyönyörű év.

De a múlt…ok, a múltnak olyan jó élni,
Csendesen, mélabúsan visszaemlékezni.
Mennyi barátság, mennyi vidámság,
Mennyi felhőtlen kacagás, mennyi vágy.

Eltűnt már ez a gyönyörű gyermekkor,
S annyira sajnálom, olykor sírnék nagyon,
Hogy vége lett mindennek egykor,
S felnőttem. Kezdődik egy új, komoly kor.

Hiányzik mindenki. Akikkel talán már nem is találkozok.
Hiányoznak azok a jó beszélgetések, vidám kacajok.
Azok az esték, mikor együtt nevettünk,
Azok a nappalok, amikor együtt fürödtünk.

A strandokon, vagy folyópartokon,
Úszkáltunk nevetve a holtágokon.
S olykor-olykor megcsókolt valaki,
Fiatal, gyermeteg arcomat nem látták sírni.

Mindig tetszett valaki, akihez bújtam volna,
Kerestem a jövendő férfit minden kisfiúban.
Hol egy fekete, hol egy barna, vagy szőke,
Mindig óvtak, öleltek testközelben.

Imádtam csókolózni, s most is-
talán ez a legizgalmasabb érzés.
Valaki ajkát ajkammal érinteni,
Milyen forró, lágy és érzéki.

Sok ember van, akit azóta nem láttam,
S hiányoznak nagyon, ott vannak álmaimban.
De talán ebben a virtuális világban,
Egyszer megtalálom őket váratlan.

S még ha csók nem is kerül tőlük ajkamra,
Az emlékek majd felidéződnek arcomban.
Tekintetemben látják majd újra az emlékeket,
S nekik is megdobban szívük képem nézegetve.

2010.05.13.