A szeptemberi esőt nézem,
Csendesen elhalványul tekintetem.
Még most is te jársz az eszemben,
Mert a te közelséged érzem.
Hallom hangodat halkan,
Ahogy súgsz valamit a távolban.

Annyira szép a szád mosolygása,
Vágyom rád minden pillanatban.
De tudom, soha nem lehetsz az enyém,
Mert nem akarom, hogy fájjon a lét,
Hogy szenvedj és én is szenvedjek,
Bocsásd meg nekem, hogy szeretlek!

Titokban tartom ezt a gyönyörű érzést,
Nem hagyom, hogy bárki tegyen fel kérdést.
Csak neked mondom el, hogy érezd,
Érezd ezt a szenvedő szerelmet!
Kérlek, ne hagyd, hogy szenvedjek,
És bocsásd meg nekem, hogy szeretlek!
2002-09-22

Titkon mosolygok rád csendesen,
Te nem tudod, ez a mosoly mit jelent.
Talán szeretést, mit irántad érezhetek.

Halkan figyellek a sötétben,
Ahogy szemeddel rám nevetsz,
Velem boldogságot éreztetsz.

Néha titokban sírok, hogy nem lehetsz az enyém,
De talán a szeretet most többet ér,
Minden gyönyörű érzésnél.

Szemedben látom a tenger hullámait,
Az alkonyt, mikor a nap lenyugszik.
Ezért őrzöm éjjelente álmaid.

Talán neked nem jelentek semmit,
Mégis boldoggá teszel mindig,
Mert felnézek a magas égig,

És köszönök neki mindent,
Hogy néha mosolyogsz rám, megnevettetsz,
Köszönöm neki, hogy szerethetlek!
2002-09-19

Milyen szörnyű dolog is,
A halál nevében beszélni.
De mit is tegyek most,
Ha szenvedek?
Mit tegyek akkor,
Ha így sem leszek?

Engem már nem nyugtathat meg semmi,
Csak a tópartnál holdfényben ücsörögni.
Ha lenne velem ott valaki, ki átölel,
Sírhatnék a vállán keservesen, csendesen.

De mégsem jön senki,
Itt vagyok én mégis.
S nincs, ki ölelhetne,
Nincs, ki kezemet fogná,
Ki engem örökre szerethetne,
Már nincs ilyen barát.

Ezért vágyom a halál tüzére,
Rávetném magam éles tüskékre,
Akkor elmúlhat talán minden,
A bánat, mi kínozva megöl engem.
2002-09-12

Gyere hozzám! Kérlek, simogass,
Simogass! Érints meg gyengén,
Mert könnyezem és félek,
Félek a szív halálától.

Büszkén hajtom fel fejem,
Elmúlt ez a 17 évem.
Keservesen teltek a napok,
Én már csak felejteni akarok.

Kedves halált kívánok,
Magamban már csak a magánnyal maradok.
Kérlek, segíts nekem te angyal,
Hitesd el velem, hogy az élet arany!

Már hideg testtel állok a párkányon,
Az ébresztő hajnali órákon.
Ismét csak a halálomat kívánom,
Ismét átölel engem hideg hajnalon.
2002-09-12

Szeretlek, mint fény a napot,
Mint hold a csillagot.
Szeretlek minden álmomban,
Szeretlek édes magányomban.

Könnyeket fakasztottál velem,
Megmosolyogtattál kedvesen.
Félek ettől a szerelemtől,
Eltűnik minden rossz a szívemből.

Telnek a napok szüntelen,
És én csak várlak üresen,
De nem jössz, hiába várok,
Talán egyszer rád találhatok.

Kedves vagy nekem minden éjben
Látom nappal fényedet,
Kérlek, mondd, hogy csak engem szeretsz,
S bármit megtennél értem!

Kérlek, gyere és ölelj meg szorosan,
Töröld le könnyeim bánatomban!
Kérlek, bújj hozzám, ha sírok,
Kérlek, szeress, mert a halált hívom!
2002-09-12

Álom volt az a nap,
Mikor magadhoz húztál,
Felnéztem a csillagokra,
S te a szívembe lopóztál.

Bárcsak ne ért volna véget,
Az a nap, gyönyörű volt.
Te letörölted összes könnyemet,
Most már szeretsz, jól tudom.

De miért félsz a szerelmemtől?
Hiszen olyan egyedül vagyok.
Kérlek, ments meg a keserűségtől,
Vigyázz rám minden nappalon.

Olyan forrón érintettél akkor,
Tudom, hogy vonzódsz hozzám,
De miért öleltél akkor?
Ha most nem nézel így rám?

Nem felejtem el azt a tekintetet,
Azt a gyengéd érintést,
Azt a szerelmes kérelmet,
Hangod kellemes érzését.
2002-09-10