Van valaki, aki egy történetet mesél el,
Mi tele van szívszorító érzelmekkel.
Egy történet, mi minden ember szívében él,
A szerelem és az örök szenvedély.

Mi mindannyian fejlődünk – szólta –
Majd magában tovább folytatta:
- Csak belegondolok, mikor kislány voltam,
S talán már örökre az maradtam.
Belegondoltam, mily szép volt akkor a világ,
Azok a boldogságok elmúltak már.
És én, mielőtt felnövök,
Múltamra gondolok rögtön.
Mennyi boldogság, mennyi fájdalom ért,
S mindez csak egy életért: magamért.
Mindig sütni láttam a napot,
Ha nyár, ha tél volt.
Mindig voltak virágok körülöttem,
Ahol szálltam én, a tengereken.
Örültem, ha tavasz jött,
Ha virágzott, és nap sütött.
Örültem a nyár friss illatának,
Mikor kedves álmaim valóra váltak.
Boldog voltam, mikor ősz lett,
A levelek a földre estek.
S mikor hó szállingózott télen,
Szívemet mindig fűtötte a szerelem.

Ó, bárcsak újra végigélhetném,
Minden egyes pillanatot még!
De csak a boldog perceket,
Mikor mosolyom kedves lett.
Minden pillanat bennem örökké él,
Tőlem el nem veheti senki még!
Azokat a régi boldog pillanatokat,
Annyira szerettem azokat!
Talán most nőttem fel, úgy érzem,
A múlt most végigszalad bennem.
Rájöttem, hogy szeretem az életemet,
Ha sokat sírtam is, így is szerettem.
Mert ha annak idején szép volt minden,
Akkor most is szép lehet az életem.
Tudom: előttem áll még sok-sok év,
S velem marad örökké a fény.
Azzal lehetek, kit örökké szerethetek,
S ki engem viszont is szerethet.
De annyi csalódásom is volt,
Amiért könnyre fakadtam akkor.
Mégis bennem élnek, kiket egykor szerettem,
Szeretem őket most is, egy életre! –

Hát elmesélte nektek a krónikás,
Hisz én vagyok az a kislány,
Ki elmesélte, egy világ érte élt,
És ő még most is él a világért.
2002-10-12

A szeptemberi esőt nézem,
Csendesen elhalványul tekintetem.
Még most is te jársz az eszemben,
Mert a te közelséged érzem.
Hallom hangodat halkan,
Ahogy súgsz valamit a távolban.

Annyira szép a szád mosolygása,
Vágyom rád minden pillanatban.
De tudom, soha nem lehetsz az enyém,
Mert nem akarom, hogy fájjon a lét,
Hogy szenvedj és én is szenvedjek,
Bocsásd meg nekem, hogy szeretlek!

Titokban tartom ezt a gyönyörű érzést,
Nem hagyom, hogy bárki tegyen fel kérdést.
Csak neked mondom el, hogy érezd,
Érezd ezt a szenvedő szerelmet!
Kérlek, ne hagyd, hogy szenvedjek,
És bocsásd meg nekem, hogy szeretlek!
2002-09-22

Titkon mosolygok rád csendesen,
Te nem tudod, ez a mosoly mit jelent.
Talán szeretést, mit irántad érezhetek.

Halkan figyellek a sötétben,
Ahogy szemeddel rám nevetsz,
Velem boldogságot éreztetsz.

Néha titokban sírok, hogy nem lehetsz az enyém,
De talán a szeretet most többet ér,
Minden gyönyörű érzésnél.

Szemedben látom a tenger hullámait,
Az alkonyt, mikor a nap lenyugszik.
Ezért őrzöm éjjelente álmaid.

Talán neked nem jelentek semmit,
Mégis boldoggá teszel mindig,
Mert felnézek a magas égig,

És köszönök neki mindent,
Hogy néha mosolyogsz rám, megnevettetsz,
Köszönöm neki, hogy szerethetlek!
2002-09-19

Milyen szörnyű dolog is,
A halál nevében beszélni.
De mit is tegyek most,
Ha szenvedek?
Mit tegyek akkor,
Ha így sem leszek?

Engem már nem nyugtathat meg semmi,
Csak a tópartnál holdfényben ücsörögni.
Ha lenne velem ott valaki, ki átölel,
Sírhatnék a vállán keservesen, csendesen.

De mégsem jön senki,
Itt vagyok én mégis.
S nincs, ki ölelhetne,
Nincs, ki kezemet fogná,
Ki engem örökre szerethetne,
Már nincs ilyen barát.

Ezért vágyom a halál tüzére,
Rávetném magam éles tüskékre,
Akkor elmúlhat talán minden,
A bánat, mi kínozva megöl engem.
2002-09-12

Gyere hozzám! Kérlek, simogass,
Simogass! Érints meg gyengén,
Mert könnyezem és félek,
Félek a szív halálától.

Büszkén hajtom fel fejem,
Elmúlt ez a 17 évem.
Keservesen teltek a napok,
Én már csak felejteni akarok.

Kedves halált kívánok,
Magamban már csak a magánnyal maradok.
Kérlek, segíts nekem te angyal,
Hitesd el velem, hogy az élet arany!

Már hideg testtel állok a párkányon,
Az ébresztő hajnali órákon.
Ismét csak a halálomat kívánom,
Ismét átölel engem hideg hajnalon.
2002-09-12

Szeretlek, mint fény a napot,
Mint hold a csillagot.
Szeretlek minden álmomban,
Szeretlek édes magányomban.

Könnyeket fakasztottál velem,
Megmosolyogtattál kedvesen.
Félek ettől a szerelemtől,
Eltűnik minden rossz a szívemből.

Telnek a napok szüntelen,
És én csak várlak üresen,
De nem jössz, hiába várok,
Talán egyszer rád találhatok.

Kedves vagy nekem minden éjben
Látom nappal fényedet,
Kérlek, mondd, hogy csak engem szeretsz,
S bármit megtennél értem!

Kérlek, gyere és ölelj meg szorosan,
Töröld le könnyeim bánatomban!
Kérlek, bújj hozzám, ha sírok,
Kérlek, szeress, mert a halált hívom!
2002-09-12