Már hosszú ideje, eltemettem a verseket,
S most újra elővettem őket.
Mert érzek valami különlegeset,
De minek nevezik, minek nevezzem ezt?

Csak néha ülök, nem érdekel semmi,
Ami körülöttem él, nem létezik.
Olyankor egyedül érzem magam, de jó minden,
Mert rá gondolok, az én egyetlenemre.

Barátok voltunk egész életünkben,
Mindig is szerettük egymást, csak nem vettük észre,
Van benne valami nagyon kellemes,
Talán ezt nevezik szerelemnek?

Az arca mindig olyan megnyugtató,
A szája: minden percben mosolyog.
Érintése, mint a puha szellő,
Szeme kellemesen kétségbeejtő.

Ha nem látom, arcom szomorú.
Minden percben őrá gondolok.
S ha meglátom, gyönyörű minden,
Talán ezt hívják szerelemnek?
2001-09-14

Minden az én hibám!
Kívánságom az volt, legyen egy fiú,
Akit szívből szeretek már,
Legyen ő a hűséges tanú,
Ki szeretni tud.

Meglett. Lett ő, ki nagyon szeret,
Őmellette soha el nem megyek.
És azt kívánják, hagyjam el őt?
Nem teszem, és nem tudom, ki ő,
Hogy elhagyni nem merem őt.

Talán mert szeretem, de nagyon,
Kicsi korunk óta ismerem, már fiatalon,
Kialakult köztünk egy barátság,
A kalandokat együtt éltük át.
És hogy mit ér nekem?

Egy egész világot megér nekem,
A könnyeket, a fájdalmakat érzem,
Ha vele lehetek, boldog vagyok,
És elhagyni soha nem tudom.
Mert ő nekem az élet.

Drága Szeretőm!
Egyetlen hős szerelmem!
Kezed érintése maga a tűz,
S tekinteted az égbe űz.
Annyira kellesz nekem.

Az életed szép velem,
Csak igazán két éve ismerlek.
Mégis csak neked mondok el mindent,
Mert te megértesz drága szerelmem,
De őt, mégsem hagyom el érted!

Tudom, barátom, hogy te őszintén érzel irántam,
S kívánságod az, legyek a te imádban.
Azt szeretnéd, ha tied lennék,
De én nem tehetném,
Mert őt el nem hagynám gyengén!

Kedves haverom vagy, mégis enyém vagy,
Szívemben ott dobogsz te is, csak hallgasd!
Mert az, hogy tetszel, puszta érzés,
Csak elvakít a létezés,
Mégsem megyek hozzád, mert hűség a kérdés.

Az én szeretőm, ki mindig hallgat,
Mások háta mögött mutogat,
Ki mindig ölel s én nem ellenkezek,
Érted is ver pici, gyenge, beteg szívem.
De érted nem hagyom őt el!

Miért csinálom ezt? Valaki mondja el!
Én szeretek, és a szeretés nem múlhat el.
Megbolondulok a szeretet kábító szívén,
Mert beteg szívem apróra tépi szét.

Szerelem, szeretet, egyre megy.
A tűz nem hal ki soha, az égig megy.
Egyszer elalszom örökre kedveseim,
És elbúcsúzom tőletek, s fentről nézem végig,
Hogy sírtok, mert ti sírni tudtok értem,
Mert igenis nagyon szerettek engem.
2001-09-10

Fekszem ágyamon betegen,
Homlokom veri a láz,
Lehunyom szemem szerelmesen,
Álmaim veled élem át.

Utolsó napok vannak hátra,
A hosszú hetekből,
Utolsónak foglak látni majd,
És hónapokig kiválsz életemből.

Szeretlek! Minden percben rólad álmodok,
Visszatért a régi pillanat,
Álmomban vagy és én nevetek, vagy sírok,
De én akkor is csak rád gondolok.

Visszaemlékszek arra, mikor együtt voltunk,
Ültünk egymással szemben,
Néztünk egymás szemébe, mosolyogtunk,
S éreztelek kezemben.

Bárcsak minden úgy volna, mint régen.
Szeretnél és én is szeretnélek téged,
Bár én most is szeretlek kedvesem,
Álmomban te vagy az én életem!
2001-06-12

Tüzes voltál és homályos,
Tested testem kívánta,
Mint a fénylő nap aranysugara,
Szerettél engem beállva.

Tényleg csak az enyém vagy?
Vagy más lányt is így szeretsz?
Ők is az áldozataid, mint én,
Vagy csak engem ölelsz?

Bárcsak tudnám, merre jársz,
Alszol-e, vagy nézel a semmibe?
Ilyen vagy, vagy lehetsz más is?
Ez az én döntő kérdésem.

Fáradt vagyok, mégsem alszok,
Mert te csodálatos vagy.
Csodállak és tisztellek téged,
Álmaim szeretője vagy.

Meddig kellesz te még nekem?
Így vagy máshogy,
Én csakis ezt kérdezem,
Én neked fontos vagyok?

A holdvilágnál szeretsz te engem?
A holdvilágnál ringatsz el.
Csak ott álmodok mindig rólad,
Akármilyen álom is vagy!
2001-06-03

Reggel van, lassan ébredezem,
A szerelem végigszalad bennem,
Mikor kinyitom szemem,
S újra te vagy szívemben.

Lassan ébredezem,
Olyan vagy, mint egy angyal élete,
Szívből szól a te éneked,
Szabadon száll énvelem.

Szeretlek, csak ez zajlik bennem reggel,
Annyira szeretem dióbarna szemed.
Csókjaid ízét mindig érzem számon,
A te meleg ölelésed az én álmom.

Kinézek a párás ablakon,
Könnycsepp gördül arcomon.
Mert hiányzol, a nap sugara,
Megvilágítja a nedves tájat.

Szeretlek, mint egy embert,
Várlak, mint egy szellemet.
Imádlak, mint egy életet,
Te vagy nekem a fény, mi eltemet.
2001-05-28

Egyedül vagyok a szobámban,
S csak bámulom a semmit…
Gondolni egy öngyilkosságra,
Felejthetetlen szerelem a magányom.

Nézem a tévét, egy szomorú zene megy,
De csak a semmit bámulom.
Miért teszed ezt a kegyetlenséget velem?
Csak nézek a semmibe, nem mozdulok,
Vágyom szerelmedre, de meg nem kaphatom.

Nézem az ürességet, hallgatok,
Egy zenét hallgatok a messziről.
Rád gondolok egyetlen magányom…
Téged hívlak bentről.
Azon jár eszem: miért nem vagy velem,
Miért? Miért csináltad ezt velem?

Arcom nem mozdul, csak szemem áll vörösen,
Lehunyom szemem pár másodpercre,
Gondolok mosolyodra, nevetésedre.
Kinyitom és könnycsepp folyik végig arcomon,
Lázas testem remeg miattad,
Annyira hiányzol álmaimban.
Ne hagyj el, kérlek, maradj itt nekem!

Nélküled nincsen nap, mi világítana,
Nélküled nincsen fény, nem vagy itt.
A sötétségben én már nem láthatlak!
Jöjj vissza hozzám szerelmem,
Ne hagyj el örökre soha, mert az fájna!
Neked mellettem van a helyed örökre,
Nincs mosoly, mi most megvigasztalna,
Maradj itt velem, kérlek, mert szívem nélküled meghalna!

Nézd meg: most sírok miattad,
És szinte üvöltenék, üvöltenék!
Nem! Nem hagyhatsz itt, maradj!
Neked itt kell lenned, gyere vissza,
Mert nélküled meghalok te drága!
Itt kell lenned velem, sírj értem!
Kiállok a tetőre és üvöltök halálra!
Kínzom magam teérted!
Te az enyém vagy, örökre az enyém!

Nekem nem lesz életem, ha elmész,
Te már örökre maradsz az enyém!
A földre roskadok, de még kimondom,
Szakadó esőben leszek öngyilkos én,
Mert te neked szeretned kell engem,
Te vagy az enyém és én a tiéd!
Álmodnod kell szerelmünkről, félj!
Inkább félj az álomtól, mert kísérteni foglak,
A szemedben én vagyok az ék!
És előlem te nem menekülhetsz soha!

Most már tényleg halnom kell,
Félelmemet leküzdöm,
Felállok, és a mélybe esek,
Rámálmom hát most beteljesül.
Megtörtént az, amitől féltem!
Te nem érzel már semmit,
Meghalni kész vagyok érted,
Téged őrizlek szívem mélyén,
És te elhallgatod minden érzésed!

Szeretlek, és ez a legfontosabb,
Minden szeretet él bennem,
Teérted élek minden egyes nap,
Te örökre élsz bennem!
Elhagysz, és már nem remélsz,
Szeretsz, de a szavak oly nehezek.
Kimondani ezt mind nehéz,
Mert félsz ettől az érzelemtől.

Kellesz nekem te drága hitetlen,
Kell nekem örökre szerelmed,
Ha elmész, én abba belehalok,
Gyere hozzám minden percben!
Én vagyok az, ki neked dalolok,
Te drága hitetlen,
Csak teérted élek.

Örökre itt maradsz már nekem,
Itt fogsz élni szívem mélyén,
Ha kell, elhagyok érted mindent,
De én törődök az emberek érzéseivel,
Nem hagyok el valakit egykönnyen,
De én akkor is csak téged szeretlek!

Napjaink, mint a lenyugvó nap,
Szerelmünk a fényes éjszaka.
Téged másnak már nem adlak oda,
Mert te, csakis és csakis az enyém vagy!
El nem mehetsz már soha!

Te vagy életem legdrágább kincse,
Te vagy álmaim becses hercege.
Te vagy nekem a nap és éjszaka,
És minden óra, mit együtt éltünk át valaha.
2001-05-12