Mikor 12 éves voltam, te eljöttél velem messze rétre,
Elvittél engem a magasba és le újra a mélybe.
Akkor velem voltál egy csendes éjszakán,
S megértetted szívem gyenge bánatát.

Már akkor szerettelek, csak téged másképp.
Téged úgy szerettelek, mint egy drága testvért.
De egy este volt és semmi több,
Pár szó volt, mit váltottunk egymás közt.

Te ottmaradtál a szívem mélyén,
Sokat gondoltam rád életem minden éjjelén.
Tehozzád mentem volna örömömben,
És neked sírtam volna bánatom veszélyében.

És elteltek a hónapok, és egy röpke év elmúlt,
És te újra felbukkantál, mikor egy hűvös este volt.
Egyedül maradtam télen a tó jegén,
És te kedvességeddel felmelegítettél.

Elvittél ismét messzire, ahol csak ketten voltunk,
Egyedül bóklásztunk, te meg én, ragyogott a hold.
A csillagos éj leple alatt beszélgettünk,
És ismét elröppent sok mondat köztünk.

Ennyi volt. Csak pár szó, de egy életre
Megváltoztattad kedvem, megszerettelek.
Attól a naptól fogva más lettem,
És te nevettetted meg szomorú lelkem.

És ismét elteltek a napok, hónapok,
Kerestem a boldogságot, de nem találtam sehol.
Ismét egyedül hagytál, semmi perc alatt,
De egy év múlva ismét találkoztunk az ég alatt.

Én mentem oda hozzád, megkérni téged,
Légy a barátom, szeress engem örökre!
Te elvállaltad, de csak egy feltétellel,
Ha titokban marad mindez két hétre.

Nekem eljárt a szám, nem vigyáztam,
És te elhagytál, ezt nagyon bántam.
De volt egy-két gyönyörű nap,
Mikor enyém lettél egy-két éjszaka.

Csak pár csók volt, de az is elmúlt,
Az életemnek vége lett, minden csak múlt, múlt.
Aztán rátaláltam egy fiúra,
Aki barátom lett pár évre szólva.

És te akkor ismét jöttél hozzám,
Pár óráig megszerettél lassacskán.
De én visszautasítottam azt a szerelmet,
És megbántam ezt is, ezt a kedvességet.

Pedig nagyon szép volt az a forró csók,
Az az édes csók, kellemes volt.
Ölelésed felért a hűs folyóéval,
Melletted biztonságban éreztem magam.

Ez a szenvedély is elmúlt, eltűnt,
Már csak halvány foszlány maradt, a bűn.
És fel-felvillant néha-néha,
Olykor hiányzott, ez lett a bánat.

És mert két év múlva, 16 éves koromban,
Megtörtént a csoda, mit álmodni se mertem volna!
Most mellettem vagy, a szívemben élsz,
Hiszen szeretlek, és ez mind szép.

Most már vállalkoztál arra, hogy velem legyél,
Hogy csakis és csakis engem szeressél.
Most már együtt szomorkodunk, ha bánat van,
Együtt nevetünk, ha boldogok vagyunk ma.

Te vigyázol rám, mint egy őrzőangyal,
Szíved mélyén magányoddal te vigasztalsz.
Szeretlek, mint a tűző nap a hajnalt,
Amit nyugtalanul vár, hogy ragyogjon egész nap.

Tekinteted, mint a fénylő csillag,
Szenvedélyesen ragyog minden éjszaka.
Már harcba szállok az égi szellemmel,
Hogy csak veled, csak veled lehessek.

Nem érdekelnek már a bánatok,
Nem hallom már az emberi átkot.
Mert te csak rám vigyázol,
És itt vagy velem, ha bánkódom.

Hát a versek már csak erről szólnak,
Hogy kifejtsem bennük örömömet és bánatomat.
A versek meghallgatnak minden oldalban,
És szeretnek, együtt éreznek magammal.

Annyi mindent szeretnék még mondani neked,
Szeretnélek látni, míg csak élek.
Vágyom ölelésedre, boldog arcodra,
Forró ajkadra csókot adok majd.

Legyek én egy hallott, vagy egy ördög,
Ha én nem szeretlek, kérlek ölj!
Pusztíts el engemet, ha már nem szeretlek,
Légy a megváltóm, barátom és szerelmem!

Nélküled a napok búsan telnek el,
Forró szívem nem pihen le,
Mert nem vagy velem, drága szerelmem!
Négy éve nekem csak te vagy az egyetlen!
2001-05-09

Szeretem tested, szeretem szemed,
Szeretem mosolyod, kedves nevetésed!
Én csak fekszem a füves réten,
Egy gyönyörű május éjjel.
És az előtte levő nappalon,
Ahol minden él és nevet a hajnalon.
A szél halkan rezzenti
A térdig érő füves rétet, mely oly érzéki.
A madarak énekelnek a fákon,
Lepkék szállnak, virágok nyílnak a tájon.
Halk muzsika üti meg fülem,
De hiszen ez a dal az én kedvencem!
Nevetek, nevetek és boldog vagyok,
Hogy szerethetlek, ez a legcsodálatosabb dolog.

Az éj leszáll, a muzsika elcsendesedik,
A nap lemegy, a csillagok felragyognak az égig.
Ezer és ezer csillag nevet rám,
Bárcsak te lennél, ki nevetne már!
A tücsök is énekel, a bagoly az éjjeli őr,
Minden halk, de a csendnek is van zaja.
Halkan felnevetek.
- De miért nem vagy velem? – kérdem - Hisz én szeretlek!
Szükségem van illatodra, mosolyodra,
Szükségem van arra, hogy átölelj naphosszakat.
Szeretlek, de ez a szerelem végtelen,
És védtelen, hiszen te mindig itt vagy velem.
Mert a szívem mélyén te nevetsz fel,
Mert énbennem él a te gyönyörű nevetésed!
2001-05-09

Az én szeretőm vagy te drága angyal,
Ki mellettem alszik, a szívemben,
Aki egész életemben velem tart,
El nem bújhat soha előlem!

Mert te itt maradsz bánatomban,
Ha sírok a fájdalom miatt.
Itt vagy te, ha sírok boldogságomban,
És csak nevetek rajtad.

Mert te megnevettetsz, mikor sírok,
És elszomorítasz, ha nem vagy velem.
De ha tudom, te vagy nekem, boldog vagyok,
Örömömben sírok, csakis teérted!

Szeretlek, mint még senkit soha,
Te vagy nekem egy életre a nap.
Hiányod megőrjíti a szívem,
Szerelmed előhívja gyenge lelkem.

Szemem becsukom és téged látlak.
Érzem puha bőröd, gyengéd csókjaid.
Érzem puha tapintásod vágyát,
Simogatásod forró, meleg ölelésed…

Meleg ölelésed elbátorít,
Karjaidban már nem félek.
Bíztatsz, szeretsz, szemedbe nézek,
És tudom, öledben biztonságban vagyok én!

Szemed, mint a föld keménysége,
Szilárd, erős, semminek nem enged.
Csak a nyugtató és gyengéd víznek,
Ki nyugtatóan simítja tested…

Ajkad, mint egy forró tűz,
Kit a homok pora űz,
Csókjaiddal elrepítesz,
Ízed édes és tüzes!

Tested, mint a hűs víz,
Olyan rideg kívülről,
De ha ölelik, oly forró az íz,
Melyet fakaszt belülről.

Gyönyörűek veled eltöltött napjaim,
Gyengék a napok, melyek nélküled telnek el,
Szeretlek, ezt nem tudom elmondani,
Te vagy a szeretőm, örökre maradj itt!
2001-05-05

Látom az arcod magam előtt,
Látom, ahogy jössz.
Érzem léted minden percben,
De te nem jössz, s nem vagy előttem.
Megpróbáltam veled lenni, de a válasz nem,
Már nem reménykedem, már nem élek.
Pedig szeretlek, de semmit nem tudok rólad,
Nem vagyok neked senkid, s nem is láthatlak.
Szemeiddel néha rám nevetsz, megdobbantod szívem,
De ez mind csak reménytelen – egy reménytelen szerelem.
Első látásra én a tied voltam,
Első pillantásra beléd hatoltam.
Erős, de oly gyengéd tekinteted az égig nevettet,
Hol érezhetném még egyszer ugyanezt a pillantást?
Ezt a szerelmet hol tapasztalhatom már?
Kihűlt a szívem, kihunyt a lelkem,
Mert a válaszod egyértelmű és kietlen – nem.
Hol találhatnék még egy ilyen embert?
Ki te voltál, a lehetetlent.
Te voltál nekem az éj, a csillagok, melyekben elszédülök,
Te voltál nekem a nap, mely felém ragyog, csak elbénulok.
Miért teszed ezt velem drágaságom?
Hol találhatnék még egy ilyen fiút a világon?
Az én életem már rongy, szakadt, kegyetlen,
Mert az enyém te már soha nem lehetsz!
2001-04-05

Életemet odaadnám érted,
Hogy enyém lehess! Boldogan élném veled életem,
Ha te szeretnél, ha veled lehetnék!

Már először tudtam, hogy szeretlek,
De bevallani senkinek nem mertem.
Ó, ha te szeretnél, ha veled lehetnék!

Szenvedek a fájdalomtól, nem is ismerlek,
Csak néha látlak, szólok hozzád, te is beszélsz,
Ha szeretnél, én veled lennék!

Csak sírok miattad, még a nevedet se tudom,
És nézlek mindig, de hiába: tudom.
Te szeretnél? Velem lennél?

Ülök néha egymagam, és nézek előre,
Mit mondjak neked, mit beszéljek?
Te nem szeretsz s nem vagy velem.

Olyan szomorú dolog, ha egyedül vagy,
Mégis veled van mindenki.
Olyan rossz a boldogságtól élni,
És keserűen érte megszenvedni.

Miért, miért van az, hogy szeretem,
Szeretem az élet értelmét?
De fogva tartva érzem magam,
Hisz elhagyom életem értelmét.

Várom, várom a napsütéses hajnalt,
Amikor minden olyan szép,
Olyan csendes, kedves és oly furcsa,
Nyugodt, és védett, ép.

Szeretnék megváltozni.
Érezni a napnyugtát.
Szeretném felfedni a gyönyörűséget,
Felfedni az élet titkát.

Szeretnék szárnyalni
A gyönyörű boldogságtól.
Szerelmesnek lenni,
Álmaim fiúja bókjaitól.

Olyan rossz egyedül lenni,
Egy magányos délelőttön.
Szeretnék boldog lenni,
De nem tudok, elmélyülök.

Ó, ha én egészséges és boldog lehetnék,
Keblemre zárnám a világot.
Minden embert egyformán szeretnék,
És elfeledném csendes magányom.
2001-03-01