Most úgy érzem, nincs más, csak az üresség velem.
Egy gyertyafény pislákol itt csendesen mellettem.
S nincs más, csak a csend. Óvatosan közelít.
A mélyítő szerelem. De fáj ez, mert elveszít.

Az élet kegyetlen, de nem fog vissza.
Én elmegyek, de ő nem enged, soha.
Nem hagyja, hogy elmenjek tőle soha,
És ez nekem az örök szív fájdalma.

Szeretem őt, mert hangja minden percben kedves,
Szeretem, mert tekintete meleg és félelmetes.
Szája érintése forró, és mindennél selymesebb,
Teste melege, a gyönyörű barna bőre mindennél tüzesebb.

Ezért nem hagyom őt el, ha össze is töri szívem,
Mert az ő értéke a világnál, az életnél is szebb.
Szeretem minden mozdulatát, kedves hangját,
Szeretem a könnycseppet szemében, mint szív fájdalmát.

Otthagynám érte az egész világot,
Csak szerelmét nyerjem el, csak ezt kiáltom.
Hogy velem töltsön el hosszú perceket,
Ó, csak a szívét, csak a szívét nyerjem el!

Szeretem őt, az életnél is jobban,
Vele elmennék bárhova, a csillagokkal.
Szeretlek kedvesem, csakhogy tudjad,
Ha összetöröd a szívem, én akkor is szeretni foglak!
2000-12-27