Látom az arcod magam előtt,
Látom, ahogy jössz.
Érzem léted minden percben,
De te nem jössz, s nem vagy előttem.
Megpróbáltam veled lenni, de a válasz nem,
Már nem reménykedem, már nem élek.
Pedig szeretlek, de semmit nem tudok rólad,
Nem vagyok neked senkid, s nem is láthatlak.
Szemeiddel néha rám nevetsz, megdobbantod szívem,
De ez mind csak reménytelen – egy reménytelen szerelem.
Első látásra én a tied voltam,
Első pillantásra beléd hatoltam.
Erős, de oly gyengéd tekinteted az égig nevettet,
Hol érezhetném még egyszer ugyanezt a pillantást?
Ezt a szerelmet hol tapasztalhatom már?
Kihűlt a szívem, kihunyt a lelkem,
Mert a válaszod egyértelmű és kietlen – nem.
Hol találhatnék még egy ilyen embert?
Ki te voltál, a lehetetlent.
Te voltál nekem az éj, a csillagok, melyekben elszédülök,
Te voltál nekem a nap, mely felém ragyog, csak elbénulok.
Miért teszed ezt velem drágaságom?
Hol találhatnék még egy ilyen fiút a világon?
Az én életem már rongy, szakadt, kegyetlen,
Mert az enyém te már soha nem lehetsz!
2001-04-05