Annyira vágytam arra a csodás pillanatra,
Ahogy átölelsz és magadhoz szorítasz.
Tudom, én sokmindent jelentek neked,
Mert te nem hívhatsz, nem szerethetsz.

Pedig én meghalnék érted,
Te vagy a fény életemben.
S most hiányozni fogsz nagyon,
Sírni fogok érted minden hajnalon.

Úgy érzem, most megcsókolnálak,
Kellemesen sajnálnálak.
S vigyáznék rád, megvédenélek
A rossztól, ki ott volt melletted.

S te vele jobban törődtél, mint velem,
Pedig én jobban szerettelek téged.
S szenvedek. Rettentően szenvedek,
Mert érted meghalni vagyok képes.

Ne haragudj, ha kínozlak ezzel,
De ez az én érzelmem, a szerelem.
Újra elragadott, újra boldogtalan vagyok,
Mert ismét boldogtalan szerelmes vagyok.

Bárcsak most megölne valaki,
Szívem kettéhasítaná valami,
Mert jobb a halál, mint a szenvedés,
Jobb álmodni a gyengéd szeretést.

Mert a halállal megváltozik minden,
Ott szebb lenne keserves életem.
Megígértem, hogy nem szólok róla senkinek,
De meghalok, ha nem beszélhetek veled.

Ha nem ölelhetlek meg utoljára,
Ha nem csókolhatlak meg a valóságban.
Majd könnybe vész keserves tekintetem,
És majd itt véget ér gyenge életem.
2002-11-10