Hiányzik a szemed égkék ragyogása,
Mosolyod felhőtlen csillogása.
Ölelésed meleg, szívből jövő szereteted,
Puha érintésed, lágy, kedves tekinteted.

Milyen is egy mély szeretet,
Mi fiú és lány között meglehet.
A sugárzó melegség, a gyengédség,
A törődés, a kellemes együttlét.

Egykoron, egy pillanatig szenvedély élt bennünk,
De a valóság más, nem maradhatott más köztünk.
Csak a mély és gyengéd szeretet,
Mit két jóbarát érezhet.

Hullajtottam könnyeket, mikor elmentél,
Még búcsúzni se tudtunk úgy, ahogy szeretném.
De kedves álmomban megtörtént,
Hogy arcomra csókot adtál, forrón átöleltél.

Álmomból felriadva futottam volna hozzád,
S mélyen átöleltelek volna, könnyeket potyogtatván.
Mondtam volna neked, hogy vigyázz magadra,
Légy jó, hiányozni fogsz, s jó utat!

Még utoljára gyönyörű szemedbe néztem volna,
S arcodat néztem volna, gyengéden végigsimítva.
S még egyszer szorosan átöleltelek volna,
Hogy érezd: lelkedben mindig ott leszek vigyázva, téged óvva!

Szívedben forróságot hoznék, ha rám gondolnál,
S könnyedet letörölném, ha magányodban sírnál.
Végigsimítanám arcod, ha szomorú volnál,
Füledbe halkan csendes dalt dúdolnák.

Hiányzol, egész nap gondolok rád,
S ha újra hazajössz, elsőként futnék hozzád!
Újra csókot adnék selymes arcodra,
Megölelnélek, hogy érezd, szívem újra dobban.

Nem szerettem a szerelmemen kívül senki mást,
Így, ahogy téged, életembe beléptél már.
S ezért nehezen engedek el, de muszáj,
Bár feledni nem foglak soha már!

Megőrizlek a szívemben örökre téged,
Mert te voltál a legjobb barátom s örökre te leszel,
Mert ha nem is vagy itt, szívemben élsz,
Hiányzol, s újra várom, hogy megnevettessél!

Siess haza, mert itt vár már mindenki,
S főleg én, hiszen oly sok mindent megéltünk mi,
Még ha néha bántottalak is, és bántottál engem te is,
Várni fogok rád, siess haza, mert szeretlek így is!