Vannak az életben olyan dolgok,
Mik legyőzhetetlenek.
Elmenekülnek az életben ott,
Ahol végbe mennek.

Ilyen a betegség is,
Mikor forró tested izzik,
Fájdalomtól éget,
S felemel a kék égbe.

Én is most szenvedek,
Jobban, mint máskor,
És semmit nem tehetek,
Sírok a fájdalomtól.

Nem is tudom, mi bajom,
Csak a szenvedéstől sírok.
Éget a testem, izzik,
Homlokomon fájdalom siklik.

Elgondolkodva ülök egymagam,
S nézem a tájat, a házakat.
S visszapillantok a régi múltba,
Ami gyönyör volt abban a pillanatban.

Rendelkezem az én életemmel,
Hisz mi lesz majd, ha meghalok?
Emlékszem hű barátokra, szerelmekre,
De ezekre most miért gondolok?

Itt hagyni mindent, mi jó volt és szép?
A szomorúság helyett csak szépre emlékezni.
Kiket szerettem, el nem hagyom soha én!
Nem, még nem halok meg így!

Leküzdök mindent, ami fáj és éget!
Legyőzöm a hívó fényeket!
Mert vannak, kik fontosak énnekem,
És vannak, kiknek kell az én életem!
2002-03-22