Az életben sok mindenkit szerettem,
Ők mégis sokszor lenéztek engem.
Sok emberért fájt a szívem,
Ők mégsem törődtek velem.

Az éj minden percében,
Az ő szemükbe néztem,
De hiába volt minden,
Ami történt az életemben.

Sokszor erős voltam,
De mindez gyengeséget is takart,
A sok fájdalom, mit átéltem,
Mégis erősséggel hajtotta lelkem.

Az év utolsó napjában,
Ülök csendes zene mellett írva,
Lelkem most kiöntöm ebbe a versbe,
Hisz’ csak most lettem igazán 14 éves.

Mindig álmodoztam,
Minden éjjel róluk álmodtam,
Álmomban izzadtan, ijedten ébredtem fel,
És csak most, az év végén könnyebbültem meg.

Most jöttem csak rá, mi az igazi szerelem,
Csak most, mikor már felnőttem.
Hiszen én sok mindenkit szerettem,
De mindenkit csak feleslegesen.

Sokáig csak álmodoztam,
Álmomban mindig szomorú voltam,
És csak most jött el az a pillanat,
Mikor felébredek álmomban.

Most már ébren vagyok,
És eljött az idő, mikor boldog vagyok,
Ma már teljesen felnyitottam a szemem,
És most jöttem rá, ez az év csupán álom volt nekem.
1998-12-31