Átkozom a napot, mikor megismertelek,
Mikor félve néztem rád és reszkettem,
Mikor könnybe borultam álmaimért és érted,
Csak azóta átkozlak meg téged!

Átkozom a percet, mikor szerelmes lettem,
Mikor gyengéden és forrón megölelhettelek,
Mikor csókjaimmal szépen elönthettelek,
Csak átkozlak, átkozlak téged!

Szerettelek és te csak kihasználtad ezt,
Előttem néztél kedvesen, mosolyogtál szerelmesen,
Mögöttem pedig nevettél a hazugságnak örvendezve.
Azóta csak átkozlak, megvetlek téged!

És ha megkérdeznéd, miért?
A válasz egyszerűen: mert elkeserítettél!
Hazudtál hónapokon át félvén,
Nem lesz senkid, nélkülem remélvén.

Csak hazug szavak voltak, miket ejtettél,
Csak a bántás, és a szenvedés élt.
Eldobtam volna mindent az érzelmeimért,
És eldobtam azt, mit tőled kaptam én.

Csak keservesen szenvedtettél.
Igaz, sokszor megnevettettél.
De ez csak a látszat, ez a szépség,
Többet már soha nem szeretlek én!

Inkább átkozom a percet, mikor átadtam magam,
Átkozom a pillanatot, mikor kihasználtattalak.
Mikor eldobtam magamtól barátomat,
Csak azóta, azóta átkozlak!

Eljátszottad szerelmes álmaimat,
Azóta elítélem veled töltött napjaimat.
Csak játszottál velem, úgy tudva,
Velem lehet, de tévedsz a gondolattal!

Mert örökké te leszel az, kit gyűlölni fogok!
Te adtál szenvedést nekem, csak gondot.
Ezért nem lesz egy perced se nyugodt,
A lelkiismereteddel majd egyszer megbolondulsz.

Én leszek az, ki visszaadja az átkot,
Én foglak most megsiratni az alkonyon,
Mert nem tudod, kinek okoztál gondot,
Megöllek a félelemmel egy napon.

Átkozom az egész életed és téged!
Átkozom a veled eltöltött perceket,
Nem lesz már nyugodt az életed,
Megbíztam benned, de elárultad kiléted!

Élve foglak eltemetni téged,
Élve fogsz halott lenni végre,
Gyűlölök minden keserves percet,
Csak átkozni, átkozni tudlak téged!

Én melletted álltam, sajnáltalak,
És te eljátszottad bánatodat.
Már tudom, te semmit nem érsz ma,
És csak gyűlölni, megvetni tudlak,
Mert egy átkozott lélek vagy!
2002-04-26