Egyedül vagyok. Kint hó zuhog.
Csak a kinti zaj hallatszik.
Némán és türelmesen zokogok,
Hogy miért? Miért van ez így?
Hogy ismét hevesen ver szívem,
És ma éjjel eljön értem az égi szellem.

Türelmetlenül várja már,
Hogy megfogjam tüzes kezét,
Nappalokat, éjjeleket vár,
Hogy elvigyen a halál tengerén.
Értem jön, elviszi lelkemet,
S odaadja az égi szellemnek.

A gondolataim az égbe szállnak,
Csak a testem létezik,
Az angyalok rám próbálva vigyáznak,
De a halál őket legyőzi.
És hív magához, hogy vele menjek,
Ő, az én kedves égi szellemem.

A szellem, ki vigyázza álmomat,
S velem van, ha egyedül vagyok,
Elvisz engem messze a világba,
Ahol ezrenként nyílnak a virágok.
Talán ha megölöm majd magam,
Boldog lehetnék a halálban.

Ahová fojtom minden bánatom, a halál lenne,
Megpihenhetnék lassan őfölötte,
Az egyetlen megnyugvás: halál mindenáron.
Kérlek, hívj magadhoz,
Mert te adod a megnyugvást, a boldogságot!
Hívj! Hívj! Hogy elszabaduljak e szörnyű világból.
2003-02-04