Minden délután, mikor hazaérek,
Leszállok a buszról, ahol élek.
Végigmegyek az aluljárón,
Rám néznek a grafityk,
Gyűlölöm, gyűlölöm ezt az aluljárót!

Megyek tovább, befordulok jobbra,
S bemegyek a mocskos lépcsőházba.
Várok a liftre, mi mindig késik,
De néha nem is működik,
Gyűlölöm a liftet s a lépcsőházat.

Kiszállok, pár óráig otthon vagyok,
Este lemegyek a régi barátokhoz,
Végigsétálok a csendes utcán,
Ahol alig fénylenek a lámpák,
Gyűlölöm, gyűlölöm ezt az utcát!

Odamegyek a haverokhoz,
Rágyújtok egy cigire, elszívom,
Mosolyognak rám, nevetnek,
Minden hülye ökörségen,
Utálom, utálom őket!

De van egy csillag a sötét égen,
Ki nyugtat, s élni kér engem.
Kivel szeretjük egymást a rosszban,
Barátok közt, unalomban, a mocsokban,
Szeretem, szeretem őt e gonosz világban.

Lehet, hogy gyűlölöm otthonomat,
Lehet, hogy Győrt megvetem gonoszan,
De ennek ellenére szeretem, imádom,
Hiszen itt vagyok boldog a világon,
Ki mellett boldog lehetek mindenáron.

Ő ad nekem igaz szeretetet,
Szeretetet és hűen lobogó szerelmet.
Ő a fény a sötét éjszakában,
S miatta szeretem szép hazámat,
Hiába gyűlölném, ha itt rátaláltam.
2003-03-19