Egy ember volt, akiért éltem mostanáig,
Az ő szerelme lobogott nekem idáig.
De őt is elvesztettem, mint a többit,
Akkor miért kell élnem még mindig?

Minek éljek már, ha ő is a halálom kívánja,
A bosszú, ami őket hajtotta a síromba.
Már tudom, hogy nincs miért élnem,
A halálom kívánom, őt kérem,

Hogy vigyen engem a megváltásba,
Hogy boldog legyek a túlvilágban.
Hiszen egyedül maradtam e földi életben.
Itt csak téged, téged szerettelek.

Tőled vártam a nyugalmat, a szeretetet,
Idáig, amiért éltem, te voltál nekem.
De elmentél, s vissza már nem jössz többet,
A betegség engem a halálba vihet.

Szerettelek. Őszintén és még mindig.
De nem bírom ezt a magányos életet.
Elvittelek volna téged a végtelenségig,
De te itt hagytál engemet.

Minek éljek, ha mindenki kívánja a halálomat,
Minek éljek, ha velem nem marad?
Ha nem szeret senki, minek éljek?
Megőrültem, mert a haláltól félek.
2003-05-16