Halványan pislog már a gyertya lángja.
Lassan elalszik, ahogy én is.
Szenvedéllyel gondolok a múltra,
Ami olyan szép, mint ma is.

Úgy érzem, megtaláltam az igazit,
Akire mindig is vágytam. Ő az.
Már ismerem szerelmes gondolatait,
Az igaz szenvedély már régóta tart.

Őrülten szeretem, szinte meghalnék érte,
Hisz nincsen szebb dolog nála.
Ahogyan a szemembe néz merészen,
A tekintetével szinte felfal.

Csókot ad ajkaimra gyengéden,
Derekamat lassan, óvatosan fonja át.
Szemeit becsukja lágyan érezve,
Heves, félénk szívdobogását.

Aztán szinte futunk fel hozzánk.
Az ajtót gyorsan nyitjuk,
Gyertyák lángja világítja be a szobát,
Majd az ágyra ülünk.

A szemébe nézek mélyen,
Hosszú percekig csak nézzük egymást.
Majd magához húz gyengéden,
Minden percben vigyáz rám.

Még mindig tekintete rajtam pihen,
Majd lágyan számhoz ér szájával.
Szemeit lassan hunja be,
S nyelvünkkel játszunk lágyan.

Egyre erősebben húz magához,
S egyre hevesebben ölel,
Kezeimet hozzásimítom arcához,
Szívünk pedig egyre gyorsabban ver.

Annyira szép és bájos.
A tekintete oly nyugtató.
A szája pedig oly édes,
S ahogy megérint- oly óvatos.

A nyakát szeretem a legjobban.
Olyan formás, olyan erős,
Ahogy forrón csókolom, oly lágyan,
Simogatja ő is nyakam, oly törődő.

A gyertya lángja pislákol szemeiben.
Az ő arcát valamihez hasonlítani,
Bármennyire szeretném, lehetetlen.
Bőrét olyan kellemes simogatni.

Mit akarhatnék többet az élettől?
Hisz megvan az, mi nekem kell.
Egy ilyen szép, tökéletes embertől –
Megkapom a szenvedélyes szerelmet.
2003-10-24