Bárcsak elmehetnék messzi földekre,
Ahol nem vagyok halandó, nem vagyok ember.
Ahol a csend szépségébe rejtőzhetek,
Ahol a tücskök lágyan hegedülnek.

Elmennék a világ végére, ahol nincs sírás,
Nincs bánat, nincs félelem, ámítás.
Viszont nincs mosolygás, nincs öröm,
Csak a megváltás, a szépség és a csönd.

Miért vagyok egyedül, miért vagyok magányos?
Tán mert hős szerelmem nincs itt most?
Ő sem ért meg engem, mint ahogy senki,
Csak a magány kísér, ő hagy sírni.

Miért van velem félelem? Szenvedés?
Talán a múltam kísért?
Nem tudom, de félek, hogy egyszer elmúlik minden,
Elhagy a szerelem, eljön a szenvedés, a félelem.
2004-07-11