Mikor szemembe nézel egy novemberi éjjelen,
Tekinteted elárulja szerelmes léted.
Pillantásod engem az égig repít el,
Fel a fellegekbe, a mennybe a képzelettel.
Szemed ragyogása tűzzel hevít fel,
Amit csak édes csókod hűthet le.

Amikor ajkaid nézem meredten,
Ahogy a sötétben csillog lágy fénye.
Félig nyitva, mint ha súgnál valamit,
Mégis szemed mondja ki,
Hogy igen, szeretsz mindenekfelett,
S boldog vagy, hogy megismertelek.

Emlékszel az első összenéző tekintetünkre?
Elárultad vele, hogy kellek neked,
Onnan adtad nekem a bíztató jelet,
Hogy igenis harcoljak érted.
Tudom, hogy te vagy az igazi nekem,
S ezért el soha nem engedlek.

Bízom Istenben, hogy összetart mindeket örökké,
Hogy mindig legyünk egymásé.
Mert én nélküled el is pusztulnék,
Átadnám magam, hogy legyek a másvilágé.
Mert nélküled én nem érek semmit,
Meghalnék, ezért kérem őt, maradj itt!

Légy velem életem utolsó percéig,
Szeress engem a csendes végzetig!
Hisz simogatásod az égig repít,
Szíved minden szava felpezsdít.
Szeress engem örökre, kérlek!
Hiszen én is nagyon szeretlek téged!

Soha nem hagyom, hogy elmenj,
Mert te vagy nekem örökre a minden.
Soha nem hunyom le előtted szemem,
Mert minden pillanat fontos nekem.
Hogy lássalak téged minden percben,
S ne akkor bánjam, ha többé nem nézhetlek.

Mert visszasírnám azt a percet,
Mikor láthattalak volna még egyszer.
Csak a pillanatok a fontosak,
Az emlékek, mik megmaradnak.
S én életem végéig szeretni foglak,
Mert te szerettettél meg velem minden alkalmat.

Te szerettetted meg velem az életet,
Neked köszönhetem a fényt, a jókedvet.
A boldogságot, a gyengéd érintéseket,
Hogy sírás nélkül élni lehet.
S mosollyal kell sétálni az utcán,
Hogy boldogság legyen az emberek arcán.

Szeretlek és ez mindennél fontosabb.
Én téged örökké szeretni foglak.
Hiszen imádom szemed, s kezed,
A gyengédséget, a szíved, a lelked.
Szeretem az életet testedben,
S mindennél jobban szeretem érintésed.
2004-11-23