Januárban jött el az első hó,
Gyengén a talpak alatt ropog.
Boldogok a gyerekek, a felnőttek,
Boldog vagyok én is mindenekfelett.

Igaz, évről évre egyre később jön el,
De mindig ideér, s a tél pereg.
Úgy érzem, lassan minden álmom valóra válik,
Ha erősen akarom, vágyom rá, eljön mégis.

Csend van, s kinézek ablakomon,
Ezen a gyönyörű reggelen, s hagyom,
Hogy végigfusson rajtam a boldogság,
S hogy soha nem adhatom fel álmom.

Szerelmes vagyok, s remélem, soha nem múlik el,
De vajon ő is tényleg ugyanúgy szeret?
Nem tudom, de remélem, örökké megmarad nekem,
Az igazi, szenvedélyes, örök szerelem.

Végre itt a hó, s mikor este lemegyek,
Szerelmem kezét fogva a ropogó hóban lépkedek.
S újra buja csókokkal melegszünk majd,
Ölelkezve, mint három éve, akkoriban.

Ugyanúgy ölelkezünk szerelmesen,
A hidegben, csókolózunk a zord télben.
Nagyon szerelmes vagyok és megígérem,
Örökre szeretni fogom, s hozzá hű leszek.

Az életemet adom örökre érte,
S őt soha el nem engedem.
Mert szeretem, halálosan szeretem,
Mint a nyárban, úgy a szakadó hóesésben.
2005-01-19