Szeretlek, és ma este különösen hiányzol,
Hiszen te jól szórakozol.
De én ezt nem bírom,
Hiszen nem is akarom.

Ma egész nap egy órát láttalak,
És szörnyen kínoz a bánat.
Mert alig öleltél és csókoltál,
Én minderre őrülten vágyok már.

Nem értem, miért nem csókolsz mások előtt,
Miért nem ölelsz, ez mit tükröz?
Mi van a te lelkedben,
Talán szégyellsz engem?

Miért nem fogod mindig kezem?
Hosszú séták során, miért ellenkezel?
Hiszen fáj a tekinteted,
És miért hagytál magamra ma este?

És te vígan jól érzed magad,
Ugyanezt tetted velem évek alatt.
Dúl a lelkemben az érzelem,
És szétrobbantja lelkem.

Te nem nyugtatod le nekem,
Inkább még jobban felhúzza szívem,
S a magányomban maradok,
Amit a halálban lelhetek most.

A halállal nyugodnék,
S gondolhatnék szép álmokra,
Nem szenvednék egy igazi szerelemért,
Nem sírnám magam halálra!

Kellettél volna nekem erre az éjszakára,
Kellettél volna a csillagos ég alatt,
Kellett volna gyengéd ölelésed,
Forró csókod, édes szenvedélyed.

De semmit nem kaptam meg,
Amit kívántam ma tőled.
Nagyon szeretlek, de vihar dúl lelkemben.
És őrülten széthasítja szívem.

Alig láttalak a napokban,
Elképzeltem hosszú sétákat,
Beszélgetéseket, forró csókokat,
Mosolyokat, gyengéd simogatásokat.

Miért teszed ezeket velem,
Hisz e nélkül minden tökéletes lenne.
Bár én szeretlek mindenekfelett,
Most is hiányzik érintésed.

Bárcsak itt feküdnél mellettem,
Simogatnád meztelen testem.
Csókot adnál mosolyogva,
Megölelnél, magadhoz szorítanál szorosan.

De nem vagy itt, és ezért vagyok szomorú,
Hogy fontosabb neked a baráti kör.
Bennem az érzelmek vihara dúl,
Nem múlik el, folyamatosan gyötör.
Csak a halál, mi enyhítheti a magányt.
2005-04-08