Szenvedély, mikor átölelsz, és a szemembe nézel,
Magadhoz húzol, szorosan, s gyengén érintesz.
Kellemes barna tekinteted az enyémbe fúrod,
A szerelmet halkan a fülembe súgod.

A tavasszal együtt újralobban szerelmünk,
Egy új életet jelent ez nekünk.
A tavasz – igaz – még nem jött el újra,
De én így is szeretlek beléd bolondulva.

Szenvedély, mikor hozzáérsz kihűlt bőrömhöz,
Felmelegíted a szenvedéllyel, amivel elbűvölsz.
Szívem olykor ezret üt percenként,
A torkomban dobog, úgy félek én.

Félek, hogy egyszer elveszíthetlek,
De tudom, hogy ez nem történhet meg,
Mert akkor eltűnik minden szenvedély,
Kihűl minden, s nélküled meghalok én.

Ezért kérlek, szeress mindig ugyanilyen szenvedéllyel!
Ölelj mindig ilyen szorosan, minden szerelemmel!
Nézz minden nap ugyanilyen vággyal a szemembe,
Ugyanúgy bújj hozzám odaadó szeretettel!

S csókolj meg minden percben, amíg lehet,
Ne engedj el soha, mindig szorosan ölelj!
Mert nekem te vagy az igazi egy életre, örökre,
Minden vágyam, hogy veled éljem le rövid életem!
2006-03-12