Már tudom, nem én irányítom az életem,
A sors az, mi megmondja mit kell tennem.
A sors nem hagyja, hogy gyermeket szüljek,
De akkor milyen feladatot szán nekem?

Annyit gondolok a jövőre, talán változtatnom kéne…
De merre változzak, milyen irányban kellene?
Mit adjak fel az életemből és milyen új elé nézzek?
Mit szánsz nekem: Ó te nagy sors, milyen jövőt adsz nekem?

Talán új irányt kell, hogy adj nekem…
Egy belső változást, hogy megerősödjek.
Hogy végleg felnőjek, hogy erős legyek.
Hogy győzzem le minden vágyam, a gyengeségem.

Talán azért adsz ennyi fájdalmat,
Hogy újra és újra keményen talpra álljak.
Hogy egy új és tiszta életet kezdjek,
Hogy hátrahagyjam a múltat, s a jövő felé nézzek.

De akkor is fáj nagyon ez a szenvedés,
Mit te okoztál nekem kétszer is!
Fáj, mert a vágyaimat romboltad le,
Engem kínoztál, senki mást, engem öltél meg…

Megölted a vágyaimat, az álmaimat,
Egymás után tetted ezt velem, a fájdalmakat.
De így akarsz megkeményíteni igaz?
Hogy a boldogságért mindig szenvedni kell, így adsz?

Hogy majd a sok keserűség után boldoggá teszel,
Majd amikor már engem semmi nem érdekel,
Akkor fogok rájönni, mi is volt a célod,
Hogy egyedül is lábra tudjak állni, ez az én sorsom!

2012-09-30