11. A szerelem útja

A szerelem útja csak hozzád vezet,
Újra meg újra hozzád küld a szerelem,
Te ott állsz az út végében, mosolyogva,
Én csak messziről látlak, egy fekete pontnak.
Tudom, hogy mosolyogsz, mert lelkemben látlak,
És már messziről megérzem, hogy boldog vagy.

Jó téged boldognak látni, mert én is az vagyok,
Ha szívemben melletted rohanok és mosolygok,
Mert szinte annyira jó veled lenni,
Ha minden érzésed el tudod mesélni.
Ki tudod tárni a szíved csak elém,
És akkor hiszem el, ha bebizonyítod: értem élsz.

És velem maradsz minden percben,
Még ha kő is ül a szíveden.
Rád nézek, és azt hiszem, sírok,
Mert érzem az életed, hogy kínzol,
Kínzol szerelmes szíveddel,
Kínzol könnyes szemeddel.

Én csak megyek a szűk utcán,
Ahol virágok nyílnak körülöttem és néznek bambán.
A csiszolt kövön megyek és közeledek feléd,
Látom, ahogy nyújtod kezed felém, hogy elérj.
Ahogy a nap nyújtja sugarait,
Hogy a földhöz érnek sárguló színei.

Múlik az idő és csak múlik…
De én már nyújtom kezem, hogy úgy teljen az éj,
Hogy örökre kezemet nyújtom feléd,
Hogy egész életemben engem elérj.
Szeretlek és érzem, a szerelem útja nem hosszú,
Csak pillanatok kellenek ahhoz, hogy szívemhez eljuss.
1999-01-19