Egy virtuális világban, mindent visszahoznék,
Mi történt velem az évek során,
Minden régi ismerőst újra megkeresnék,
Elveszett szerelmeket visszahoznék talán.

Minden elfeledett emlék újralobbanna,
Minden érzés csak lángolna.
Minden érintést újra éreznék,
De csak ami szép volt, visszaidézném.

Néha a könnyek is hiányoznak,
Ahogy azok a fájdalomról szóltak.
Az emlékek újraélednek most bennem,
Fájnak, tépnek, nagyon meggyötörnek.

Olyan gyorsan telnek az évek,
Minden elmúlt, vége minden szépnek.
De mindig van egy újabb szép,
S ránk szakad újra egy gyönyörű év.

De a múlt… ó a múltnak olyan jó élni,
Csendesen, mélabúsan visszaemlékezni.
Mennyi barátság, mennyi vidámság,
Mennyi felhőtlen kacagás, mennyi vágy.

Eltűnt már ez a gyönyörű gyermekkor.
S annyira sajnálom, olykor sírnék nagyon,
Hogy vége lett mindennek egykor,
S felnőttem. Kezdődik egy új, komoly kor.

Hiányzik mindenki, akikkel talán már nem is találkozok,
Hiányoznak azok a jó beszélgetések, vidám kacajok,
Azok az esték, miket együtt végignevettünk,
Azok a nappalok, mikor együtt fürödtünk

A strandokon, vagy folyópartokon,
Úszkáltunk nevetve a holtágakon.
S olykor-olykor megcsókolt valaki,
Fiatal, gyermeteg arcomat nem látták sírni.

Mindig tetszett valaki, akihez bújtam volna,
Kerestem a jövendő férfit minden kisfiúban.
Hol egy fekete, hol egy barna vagy szőke,
Mindig óvtak, öleltek testközelben.

Imádtam csókolózni, s most is-
Talán ez a legizgalmasabb érzés.
Valaki ajkát ajkammal érinteni,
Milyen forró, lágy és érzéki.

Sok ember van, akit azóta nem láttam,
S hiányoznak nagyon, ott vannak álmaimban.
De talán ebben a virtuális világban,
Egyszer megtalálom őket váratlan.

S még ha csók nem is kerül tőlük ajkamra,
Az emlékek majd felidéződnek arcomban,
Tekintetemben látják majd újra az emlékeket,
S nekik is megdobban szívük képem nézegetve.