Szemed oly félénk és derű volt,
Ajkad remegett, arcod halványult.
Mélyen szemembe néztél, s kedvet éreztél,
Ott voltam, ajkad mosolygott felém.
Szeretlek, de már nem szerelemből,
Csak azt a meleg barátságot szívemből.
Szeretlek, mint minden más embert,
Mégis úgy érzem, szerelmed nem megy el.
Bennem él szemed, ajkad, tekinteted,
Bennem él lelkesen boldogító szíved.
Bár legszívesebben megölelnélek,
Karodba ugranék, hogy érezd: szeretlek.
Az a mosoly akkor nekem egy életre szólt,
Akkor a boldogság bennem fellángolt.
Rájöttem, ez a barátság nagyon fontos,
S már többet barátságunk nem lesz holt.
Sírok, arcomon könny gördül, tudom,
Rájöttem ez csak egy felesleges küzdelem volt.
De ha jobban belegondolok, mégis tanultunk belőle,
Hisz’ én rájöttem, a te szíved szeretetre termett.
Rájöttem, küzdelemben elvesztél,
S tudom, már kínokat is éreztél.
Szeretlek, tudom, már régóta, szerelmem el nem hagyom,
A küzdelmeket legyőzted: mert szerettél, de nagyon.
1999-04-25