Néha leülök egy székre és nézek,
Nézek egy végtelenbe, ahol elérhetlek,
Úgy érzem a mienk már a világ,
Úgy érzem, szeretetünk a messzibe száll.

Ilyenkor arra gondolok – hiányzol -,
Bár ott lehetnék veled és akkor,
Ismét karjaidba borulok,
Puha arcodra csókot adok.

Az álomból lassan felébredek,
Gyengén az ágyamra fekszek,
Ránézek a dolgokra, mit adtál nekem,
És azon töröm fejem, mindez az életem.

A legszebb szavak is a mienk,
Mert nekünk adta azt is Isten,
Életem veled már nem félelem,
Csak az égig nyúló érzelem, a szerelem.

Csak egy pillanatig átélek mindent,
Azokat az édes heteket csak veled,
Azt az édes és oly gyengéd szerelmet,
Amit irántad érzek, most jövök rá, mennyire szeretlek.
1999-08-27