Egy őszi éjjel gondolok rád,
Ülök csak egymagam egy éjjelen át,
A holdfény kékre festi szobám négy falát,
S látom a sötét tárgyak fekete árnyalatát.
Csak ülök egy halk szobában,
S hallgatom a csend zaját az alkonyban.

Neked néha ez se jó, néha az se jó, csendes az élet,
Bárcsak egyszer ilyenkor értenélek, ismernélek.
Nem tudni miért és hogyan van így,
Hiszen neked nevet örökre a szív.
…Az arcom komoly, szinte mosolytalan,
De akkor hirtelen mindig megjelenik egy angyal.

…Az az angyal te vagy. Isten vagy nekem,
Rád gondolok, könny csordul arcomon hirtelen.
Behunyom a szemem egy pillanatra, zokogok.
Az életem nagy szenvedély, így ebbe belebolondulok.
Így álomba merülök rólad, nekem maradsz így,
Hiszen neked nevet örökre a szív.
1999-09-23