1985-ben születtem, Győrben.

Már a kórházban a túlélésért küzdöttem a nyakam köré csavarodott köldökzsinórom miatt, és az édesanyám vérével való RH összeférhetetlenség miatt. Sajnos vérátömlesztésre volt szükségem már rögtön a születésem után, és talán ez a küzdelem határozta meg későbbi betegségeim kialakulását, és az egészséges életmód iránti érdeklődésemet.

Ahogy nőttem, folyamatos immunerősítő kezeléseket kaptam, az orvosok rendszeresen ellenőrizték, hogy egészségesen fejlődőm-e, mind testileg, mind mentálisan.

Már kisiskolás koromban jelentkeztek a szénanáthás tüneteim, ami gyakran párosult köhögéssel. Gimnazistaként /főleg, mert rászoktam a cigarettára/ kialakultak az asztmás tüneteim is. Vele párhuzamosan, egy évben egyszer-kétszer ismeretlen eredetű szívritmus-zavaraim is jelentkeztek.

Az akkori háziorvosom a fulladásomat nem egyszer tüdőgyulladásként diagnosztizálta. Kéthavonta szedette velem az antibiotikumot, több-kevesebb sikerrel. A tüdőben lévő hörgőcskéim folyamatosan beszűkültek, ami miatt a kilégzésem sípoló, szörcsögő hangot adott ki. Alig tudtam kipréselni a levegőt magamból.

Tehetetlen voltam... éjszakákat aludtam ülve, már ha tudtam aludni a fulladástól és az erőltetett köhögéstől.

Két évbe telt, mire az orvosom elküldött a pulmonológiára. Egyből allergiavizsgálatra küldtek, ahol aztán kiderült, hogy a poron kívül, mindenre allergiás vagyok. Kutya-, macskaszőr, virágpollenek, fa-, fűfélék, penészgomba stb. És nem egy kereszttel, hanem mindenre hárommal, vagy néggyel. Megjött a diagnózis is: Asztma Bronchiale.

Megkaptam a szükséges gyógyszereket, inhalátorokat, de enyhülést csak ideiglenesen hoztak ezek a készítmények. Sajnos a velünk együtt élő két macska miatt, csak tüneti kezelést tudtam alkalmazni, de inkább a gyógyszereket szedtem, mint hogy megszabaduljunk a házi kedvenceinktől.

Két dolog enyhítette a tüneteimet, amit tenni tudtam az ügy érdekében:

1. 22 évesen leszoktam a dohányzásról.

2. Miután 24 évesen elköltöztem otthonról, nem tartottam se kutyát, se macskát, se lovat, semmit aminek szőre van és állat. :)

Nem sokkal elköltözésem után estem teherbe a lányommal. Az inzulin többlet termelésem ekkor kezdődött. Nem nevezném ezt az állapotot még se inzulin-rezisztenciának, se cukorbetegségnek, mert ilyenkor még a vércukoreredmény jó, vagy alacsony. Ekkor még nem tudtam, hogy erről van szó. Sajnos rengeteg édességet, süteményt, szénhidrátdús ételt vettem magamhoz a várandósság során. Híztam 20 kg-ot, és folyamatosan az alacsony vércukorszinttől szenvedtem. Folyton ennem kellett. És mindig a gyorsan felszívódó szénhidrátokhoz nyúltam.

A szülés után tovább folytatódott ez az állapot, de kivizsgálásra még nem mentem. Nem tudtam, hogy a cukorbetegség előszobája az, ami figyelmeztet engem a helytelen életmódra. Gyakran remegtem és ájulásérzéseim voltam. Ilyenkor gyorsan ettem valamit és jobban lettem. De ez egy ördögi kör volt.

 

A baba egy éves koráig nem fogytam, majd amikor 11 hónapos lett, futni kezdtem és az étkezésre is elkezdtem odafigyelni. Kevesebbet ettem és odafigyeltem, hogy három óránként egyek. A fogyás beindult.

Addig fogytam, míg 26 évesen 46 kg lettem. Nem volt nehéz a tornához és az edzésekhez szoknom, mivel már gyerekkorom óta súlyzóztam otthon és a tesi órákat is imádtam.

Ahogy már említettem, már serdülő koromban is jelentkeztek nálam bizonyos szívritmus-zavaros tünetek. Ez azt jelentette, hogy hirtelen lehajoláskor, vagy egy rossz levegővételkor hirtelen "beindult" a szívem és 180/perccel vert. Mindig megijedtem a tünetektől, de mindig magától helyreállt a ritmus pár perc után. Mivel évente egyszer fordult elő nálam ez a tünet, nem nagyon foglalkoztam vele.

Viszont, amikor 46 kg voltam és elkezdtem dolgozni, a tüneteim gyakorivá váltak. Előfordult, hogy hetente kétszer is rám jött a szívritmus-zavar. Kezdtem megijedni, így egyszer, amikor rám tört, elszaladtam a házi orvosomhoz, aki beutalt a kardiológiára. Egy kedves doktornő megvizsgálta a szívemet, megultrahangozta, de mindent rendben talált anatómiailag. Viszont tovább küldött Budapestre, a Haller utcai Kardiológiai Intézetbe, ahol olyan betegekkel is foglalkoznak, akiknél a szív ingerület-vezetésében van a hiba és ez okozza a zavart. Egy rossz ingerület hajlamos beindítani a szívet, ezáltal nagyon szapora lesz a szívverés. Erre a betegségre csak egy abláció nyújt megoldást, amikor a szívbe katétereket vezetnek be, amikkel ki tudják váltani a rossz ingerületet, majd miután megtalálják, kiégetik. De a pesti főorvos, akit nagyon megkedveltem, addig nem akarta elvégezni a beavatkozást, amíg nincs egy olyan EKG leletem, ami "elkapja" ezt a zavart. Az a legrosszabb ebben a betegségben, hogy nagyon nehéz elkapni és rögzíteni ezt az állapotot, mivel magától elmúlik pár perc, maximum fél órán belül. Mire orvoshoz, vagy a kórházba értem, addigra helyreállt.

Egyszer viszont a munkahelyemen, az iskolában, ahol tanítottam, beindult a szívem. A főnököm kocsiba ültetett és elvitt a sürgősségire. Szerencse a szerencsétlenségbe, hogy sikerült "elkapni" a zavart. Így már a lelettel együtt mentem Pestre, a Haller utcába. Akkor az orvosom megírta az ambulás lapomat: Paroxizmális Supraventricularis Tachycardia. Azt írta a leletre, hogy az abláció időpontjáról, ha döntöttem, telefonáljak. Ez már két éve volt és én még nem vettem rá magam, hogy elmenjek és megcsináltassam a beavatkozást. Ugyanis elsősorban rettenetesen félek attól, hogy a szívemben matassanak, másodsorban a gyógyulási esély nem 100 %-os. Van, akinek beválik, van, akinek nem és olyan is akad, akinél csak a második, harmadik beavatkozás hoz végleges megoldást. Nálam van, amikor fél évig nem jön elő, van, amikor egymást követő napokon is rám jön. Úgy döntöttem, még várok...

És szentül hiszek abban, hogy valami kiváltotta nálam ezt az állapotot. Talán a hormonváltozások, talán valamilyen vitaminhiány, talán a hízás és a fogyás, talán az egészségtelen életmód következtében alakult ki. Talán az inzulin megnövekedése miatt. Sajnos ezeket a dolgokat az orvosok nem is említik. Ők rutinszerűen elvégzik a beavatkozásokat, nem gondolnak arra, hogy talán egy életmódváltás sokat segíthet. Pedig szó lehet ilyenkor laktózérzékenységről, gluténérzékenységről, vagy bármilyen allergiás reakcióról is.

Mindenesetre egy próbát megér, hátha az egészséges életmód következtében elmúlnak egyszer a tünetek. De ahhoz viszont kitartás és idő kell.

Elég sokat olvastam ekkor az étel-intoleranciáról is. Egyszer egy nyári napon elmentem, hogy kivizsgáltassam magam. A gyanúm beigazolódott, ugyanis kiderült, hogy a tejre és a tojásra erősen érzékeny vagyok. De pozitív lett a vérvétel eredménye az összes gabonafélére, zabra, kukoricára, a hüvelyesekre, paradicsomra, paprikára, gluténra, élesztőre és a földimogyoróra. Nagyon meglepődtem, hogy a szervezetem minezekre az ételekre érzékeny. A tejnél vannak is tüneteim (haspuffadás és társai), de a tojásnál inkább idegrendszeri tüneteket észleltem. A gabonatermékektől magasra szökik a vércukorszintem, egy-két óra múlva pedig leesik. Ezek miatt a tünetek miatt is egyre jobban aggódtam, mert amint visszaszedtem egy-két kilót ezektől az ételektől, újra alacsony vércukorszinttel küzdöttem. Ezért a kórházban csináltak terheléses vércukorszint mérést és inzulin mérést. Kiderült, hogy inzulintöbbletem van, ami még nem inzulinrezisztencia, de innen már könnyen elértem volna azt is. Elküldtek diabetikushoz, aki adott egy 180 gramm szénhidrátos étrendet, amit cukorbetegeknek szoktak összeállítani. A gondom csak az volt, hogy itt szerepeltek tejtermékek és glutén tartalmú ételek is. Egy darabig tartottam ezt az étrendet, de a gabonától ugyanúgy felment a vércukorszintem.

Kiderült, hogy egy ritka genetikai rendellenességben is szenvedek, amit örököltem. Így ez alatt a pár év alatt elég sok minden összejött az egészségem szempontjából. Kiderült, hogy a lányomnak is átörökítettem sajnos ezt a rendellenességet. A lényeg, hogy ez a betegség a születendő babánál súlyos fejlődési rendellenességet okozhat. Az élet nem egyszerű, de még mindig jobb helyzetben vagyok én, mint sokan a világban, akik súlyos betegségekben szenvednek.

Talán az én esetemben erre a sok mindenre tényleg megoldást nyújthat az életmódváltás. Az elmúlt két év során felszedtem még hét kilót, így 2015 nyarán már 55 kg voltam. Mivel pocira hízós vagyok, nem tetszett a látvány. Ekkora írtam meg első regényemet is, a Két életemet.

Mivel újra gyakoribb lett a szívritmus-zavarom, a vércukor-ingadozásom, ezért úgy döntöttem, kicsit tekerek az életmódváltásomon egyet. Eddig is próbáltam odafigyelni, de azért szedtem fel pár kilót, mert arra gondoltam, hátha a soványságom miatt vált gyakorivá nálam a szívritmus-zavar. De tévedtem. Ugyanúgy előjött...

Most arra gondolok, hátha az étel-intolerancia az oka. Talán a vércukor-ingadozásomról is ez tehet, meg a sok szénhidrát és cukor is persze. Ezért célom most az, hogy kiktassam ezeket a táplálékokat az étrendemből.

A kislányom bőrbetegsége (atópiás dermatitis) miatt is szeretnék egy próbát tenni. Sokan összefüggésbe hozzák az allergiát a helytelen táplálkozással is. Megint csak azt mondom, az egészség érdekében egy próbát mindez megér.

2016 januárjától jobban odafigyeltem az étkezésre, csökkentett szénhidrát tartalmú ételeket eszem, kerülöm a tejtermékeket, a cukrot, pékárukat. Persze néha becsúszik egy-egy süti, lángos vagy fagyi. De igyekszem és mindent megteszek annak érdekében, hogy megtaláljam ezek alternatíváit és kiiktassam a számomra káros ételeket.

Most 53 kiló vagyok. Nem rossz a 166 centimhez, de szeretnék izmos, formás testet, egészséges szervezetet magamnak. Írom az új könyvemet és igyekszem a gyermekemet is az egészséges életmódra nevelni (sajnos ő is asztmás és allergiás). Remélem, sokan merítenek belőlem erőt és nagyon sok hasznos tippel, edzéssel és étrenddel a hasznára válok az embereknek. :)