Egyik éjjel álmodtam rólad,
Hogy sétáltál velem az alkonyban.
Átkaroltál s mosolyogtál rám,
Nézhettem újra gyönyörű szád.
Nem, mint szerelmesek találkoztunk,
Hanem, mint két jó barát, beszélgettünk.
A múltat átbeszéltük lelkesen,
S álmomból felriadva, hiányod éreztem.
Azóta minden nap gondolok rád,
Hogy miért veszítettelek el akkor már,
Mikor te a legjobb barátnőmre találtál,
S mellette velem nem találkozhattál.
Pedig szerettem volna, ha örökre megmaradsz nekem,
Ha barátomként fogod kezem, ha szenvedek.
S ha boldog vagyok, veled megoszthatom,
S megölelhetlek, ha bármikor akarom.
Ha újra ölelnél, ha nekem fájna valami,
Ha arcomat csókolnád, ha bántana valaki.
Az én szívem mindig nyitva áll előtted,
S ezt tudod, hiszen számtalanszor közöltem.
Hogy bármikor jöhetsz hozzám,
Ha látni akarsz engem már,
Senki nem mondaná, hogy ne gyere,
Senki nem tiltaná meg nekem, se neked!
De te azért nem jössz, mert nem is akarsz,
Soha nem szerettél úgy, mint én, szeretőd voltam csak,
Akihez bármikor mehettél, ha vágytál rá,
Bármikor kérhettél tőlem csókot már.
Bármikor ölelhettelek, ha magadhoz húztál,
Bármikor szerettelek, ha te is szeretni akartál.
Mindent megtettem volna érted, bármire kérsz,
Annyira vágytam rád, annyira szerelmes voltam beléd.
Tudom, hogy akkoriban én rontottam el,
Mert hazudtam nagy dolgokban neked.
De féltem a magánytól, hogy egyedül hagysz,
Tudom, ez nem mentség arra, hogy megbántottalak.
Emlékszel az első csókunkra? Fogadásból történt.
Össze-vissza nevettünk, mire végre megtörtént.
Annyira izgultunk, féltünk mindketten,
Azt hittem nem lesz jó, de tévedtem.
Az a csók nagyon forró és finom volt.
Átkaroltam a nyakad, te a derekamat.
Közben hevesen dobogott a szívem,
S a szám őrülten remegett.
Megfogtál azzal a csókkal, olyan érzéki volt,
Előtte nem gondoltam arra, hogy veled milyen jó.
Egyből szerelmes lettem beléd,
Mindenem összerezzent, ha rám néztél.
Utána minden percben csak téged bámultalak,
Minden órában csak rád gondoltam.
Olyan jó volt… Mikor te is bevallottad,
Tetszem neked, s csak a pillanatot vártad.
Hogy elhagyjam páromat miattad,
S akkor hazudtam… szörnyű volt, megbántam.
Végre velem lettél, s újra csókoltál,
Újra hevesen magadhoz húztál.
Egy hónapig néztem szemedbe tüzesen,
Megérinthetted perzselő testem.
Csókolhattál bárhol, én engedtem,
Minden porcikám remegett érintésedben.
A tiéd lettem… A tiéd lett szerelmem,
De szörnyű bűn kínozta lelkem.
S amikor beismertem bűnömet, elvesztettelek,
Megszűnt szerelmed abban a percben.
S néztelek csak, hiányod megőrjített,
Teljesen mégsem veszítettelek el.
Hiszen ott voltál mellettem minden percben,
Olykor-olykor meg is öleltél hevesen.
Ismét elcsattant egy csók, majd kettő.
Öleltél, szorosan magadhoz szorítottál egyből.
Újra érintettél, s én neked mindig odaadtam magam,
Tested minden mozzanatát éreztem, illatod magamba szívtam.
Évekig éreztem: szeretlek. Szemed ragyogása őrjített.
Elmondani nem lehet, mennyire szerettelek.
Újra és újra enyém voltál, de újra és újra elveszítettelek.
Azt hittem mégis örökre megmaradsz nekem.
De nem. Én elmentem, s te nem jöttél velem…
Szörnyen fáj még most is, hogy akkor nem lehettem veled.
De újra csókoltál néhányszor, mégis elmentél,
Más lányhoz, kivel évekig együtt lehettél.
Ekkor veszítettelek el örökre. Nem jöttél vissza többet.
Nem érintettél újra, nem öleltél, nem fogtad kezem.
Hogy hiányzott kezed érintése, mikor megszorítottad,
Hiányzott tested közelgése, hogy ott voltál, az a tudat.
A tudat, hogy mellettem voltál mindig.
A tudat, hogy valaki tudott engem szeretni.
Hogy képes voltál velem bármikor lenni,
S csókolni mindig, a karodban tartani.
De te voltál, aki végleg engem elhagyott.
S sose hagy nyugodni ez a szörnyű fájdalom.
Még mindig szeretlek, igaz, nem szerelemből,
De hiányzik ölelésed, a veled eltöltött idő.
Olykor újra csókolnám ajkaid még egyszer,
Hogy újra érezzem kezed érintését, a tested.
Hogy ölelj engem és ugyanúgy szeress,
Ahogy téged én őrülten szerettelek!
