Nem is tudom, talán akkor miért hagytalak el.
Talán mert szenvedő szerelembe estem.
A szívemre hallgattam, egy fellángolásra,
Egy haszontalan ábrándozásra.
De tévedtem.
Te voltál nekem mindig is az egyetlen,
Kit szerettem.
Te óvtál meg engem a bánattól,
Amit okoztak nekem önszántukból.
Figyelmeztettél engem a fájdalomra,
De nem hittem kedves szavadra.
Most is néha keserves vagyok,
Mert félek beismerni: igazad volt.
Talán tartozom neked egy bocsánattal,
Mert te védtél, és észre se vettem, csak ma.
Felnyitotta más is szemem,
És már ismét sebes a szívem.
Már tudom: csak téged szeretlek,
Téged teremtett nekem az Isten,
Neked tartozom egy erős köszönettel,
Most már tudom, csak te vagy nekem.
Már tudom, rettentően szeretlek,
Csak téged, csak neked tartozhatok köszönettel!
2002-04-26