Nem is képzelnéd, hogy szenvedek,
Hogy félek a végtől, meghalni nem merek.
Talán évek múlva visszagondolsz egy lányra,
Kiben megingott a szerelem minden vágya.

Szeretném kitépni szívemből ezt az érzést,
Mert csak szenvedek tőle, meghalnék.
Ez egy szomorú játék tőled és tőlem,
Nézd ezt a játékot, miért sírok érted?

Miért fáj, ha elmész? Miért nézek utánad?
Miért vágyom a közelgésedre? A szavaidra?
Miért érzek bánatot, szörnyű fájdalmat?
Hiszen szenvedtem eleget, hogy a szívem meghasadt.

De most újra átérzem a fájdalmat.
És nem akarod átérezni a fájdalmamat.
Elképzelem a szenvedélyemet veled,
Hogy megcsókolsz és erősen ölelsz.

Hogy simogatod bőröm, megérinthetlek,
Magamba szívhatom bőröd illatát, a vérembe.
Megérinteném ajkad lágyan ajkaimmal,
Hevesen pezsegne vérem a forróságban.

De!! Ez csak vágy marad örökre,
Egy szörnyű játék, mert játszol velem.
Az őrületbe kergetsz ezzel a játékkal,
Megölsz ezzel a heves vággyal.

De félek meghalni, itt hagyni a szenvedést,
Félek elveszíteni azokat, kik igazán szeretnek,
Akiket én is szívem mélyén szeretek,
Félek őket elhagyni, szenvedni félek.

De meghalni könnyebb. Itt hagyni mindent.
S új, tiszta életet kezdeni a véggel.
Kacérkodni a rosszal, a szenvedéllyel,
Olyan életet kezdeni, ahol nincs vétek.

Ahol csak szabadság van és boldogság,
Ahol mindenki az enyém, és én senkié nem leszek már.
Nagyon boldogan meghalnék,
De megéri-e a másvilágért?

Megéri-e olyanért, aki játszik velem?
Aki csak játszik, s a játékkal örömre lel bennem.
Félek. De a fájdalom szétszakít.
S megint sírok. Sírok, mert fáj ez a kín.

S nem bújhatok senkihez vigaszért.
Nem ölel meg senki a szép szavaimért.
Ezért inkább elmennék örökre,
A halálba mennék, csak vigasztalódjak meg!
2006-10-30