Eltelt pár év, s újra érzem, amit rég,
Amit akkor és ott eltemettem még.
Felszakadt egy seb, amivel nem tudok mit kezdeni,
Nem tudok titkon, elhallgatva szeretni.

Nem tudom már elásni még jobban,
Szívem mélyén érzem szörnyű bánatomat.
Szörnyen fáj, hogy nem lehetek veled,
S elhallgatnom, titkolnom kell érzéseimet.

Nem tudlak nem szeretni, pedig próbáltam.
Próbáltam elnyomni minden érzést irántad.
De felszínre jutott minden megérintett szóval,
A felszínre hoztad minden tetteddel és jóval.

Szenvedek, és nem tudlak szívemből kitépni,
Nem tudlak egyszerűen elfelejteni.
Benne élsz minden mozdulatomban,
A lelkemben, minden egyes szavamban.

Szörnyű kín azt érezni, hogy nem lehetsz az enyém,
Hogy minden okod megvan arra, hogy megvessél.
Lehet, hogy az eső, ami könnyeket csal szememre,
A ború, mi elkeseríti gyenge lelkemet.

Nem tudok már uralkodni az érzelmeimen,
Nem tudom elhallgatni, mit érez gyenge szívem.
Talán csak álomképek ezek, miket érzek.
Talán csak álmodom, s nem lehetek ébren.

Hiszen soha nem érintettél engem,
Nem csókoltál, nem éreztél szerelmet.
S én mégis szeretlek…
Bevallom, még ha el is veszítelek.

Már tudom, hogy nem élhetek veled,
Nem érezhetek semmit, nem szerethetlek.
Le kell zárni ezt a szakaszát életemnek,
Talán ebből meríthetek új erőt lelkemnek.

Nem is tudom, mit akarhattam volna az élettől.
Hogy szeress engem? Hiszen ez lehetetlen.
Nekem már örökké meg van fogva a kezem.
Már nem érezhetek többé édes szerelmet.

Bezártak egy börtönbe, ahonnan nem mehetek el,
Örökké lakatra zárták gyenge szívemet.
Nincs kulcs, mi kinyithatná ezt a zárat,
Nincs semmi, mi kimenthetné vágyaimat.

Bocsáss meg nekem, hogy mertelek szeretni.
Egy ábránd voltál nekem, kivel szerettem együtt élni.
Ez a sorsom, hogy ne legyek már másé,
És szenvedjek, gyötrődjek a megbocsátásért.

Gyenge vagyok… mert nem merek lépni,
Félek az ismeretlenbe elmenekülni.
Nem akarom felhagyni az életemet,
Nem akarok innen elmenni messze.

De elveszíteni sem akarlak...
Mégis ez az egyetlen, mit tehetek magamnak.
Mert neked még nem fájna,
Ami meg se történt, az nem fájhat.

Így csak én szenvedek, de egyszer elmúlik majd,
Egyszer már megpróbáltam, hogy nem téged akartalak.
De eltelt pár év, és ugyanúgy érzek irántad,
Talán még erősebben érzem a fájdalmat.

Nem akarok senkinek szenvedést okozni,
Elég lesz csak magamnak fájdalmat átélni.
Miattad nem ettem, miattad futottam,
A végtelenbe szárnyaltam, veled álmodtam.

Rólad ábrándoztam gyönyörű éjszakákat,
Veled éreztem a megnyugvást, az álmokat.
De ennek vége… kimondtam, hogy szeretlek,
S megkönnyebbültem… most már elfelejthetlek.

Nem akarok egész életemben szomorkodni,
Nem akarlak soha így elveszíteni.
De mindennap átjárja a fájdalom a lelkem,
S tudom, te egy életre szóló ábránd voltál nekem!