Gúzsba kötve érzem elfáradt kezeim,
Egy árny vagyok, ki követi a magány lépteit.
Van mindenem, s még sincs semmim,
Egy megkötözött lepke vagyok, minek nincsenek szárnyai.

Pedig úgy repülnék, úgy szállnék a végtelenbe,
De erőm elhagyott, ideköt minden, erre a helyre.
Néha úgy elmennék, a szabadság érzéséért,
Hogy fusson végig lelkemen, a megtisztulásomért.

Bűnös lélek voltam, mert szállni akartam,
De talán tényleg olyan nagy bűn, elmenni a szabadsággal?
Miért érzem úgy, hogy megkötöznek,
Hogy elmenni nem tudok semerre sem.

Vagy talán csak én vagyok ilyen szenvedélyes,
Hogy nem bírok meglenni egy helyen?
Hogy nem bírom a kötöttségeket;
Csak én vagyok ilyen erkölcstelen?

De miért? Miért nem nyugszom bele az életbe,
Abba, amit adott nekem a sors? Miért kell még érzelem?
Plusz érzelem, ami égeti tüzem,
Ami mindig lángra lobbantja lelkem.

Vagy talán enélkül élni nem lehet?
Talán ez minden emberben érzést kelt?
Ó, bárcsak szabad lennék, nem ismerve erkölcsöket,
Hogy bátran léphessek a gyönyörű ismeretlenbe…