Életem értelme növekszik bennem,
Még nem is tudom, őt minek nevezzem.
De azt tudom, hogy öt hete élünk együtt,
Mi hárman, kik egymást szeretjük.

El sem tudom hinni ezt a nagy boldogságot,
Ismét átérezhetem ezt a remek nyugodtságot,
Amikor ráteszem kezemet kis pocakomra,
Csak mosolygok és rágondolok arcodra.

Milyen lehetsz? Elképzelni még nem tudom,
De legnagyobb vágyam vált valóra, azt tudhatom.
Mindennap sírnék az örömtől, ez annyira jó érzés,
Kis lelkem fejlődik benne, ó hogy szeretném!

Olyan furcsa belegondolni, hogy egyedül ülök itt,
S mégsem vagyok egyedül, egy csöppség alszik,
Szerelmünk gyümölcse most életre kélt,
S ettől boldog ez a gyönyörű földi lét.

Várom a napkeltét, a napnyugtát,
Hogy hamar teljen minden perc, nőjön a vágy,
Hogy megszülessél, drága gyermekem,
Alig várom már, hogy itt legyél velem!

Még annak ellenére is, hogy rosszullét gyötör,
Én vagyok a legboldogabb lány a földön.
Mert van egy csodálatos szerelmem,
És lesz tőle egy csodálatos gyermekem.

Még csak így hívlak: Pocaklakó.
Hisz neved nem tudom, kis Manó.
Csak azt tudom, hogy nagyon szeretlek,
És őrülten várom, hogy szépen szüless meg!
2008-05-01