A barát az, ki hű hozzád,
A barát, ki ott van veled éjnek évadján.
Ha sír a lelked, s vigaszra vágysz,
Ő mindig ott van, az igaz barát.

De az igaz barátom, kit annak hiszek,
Még sincs minden rossz percben velem.
Nincs itt, pedig ráborulnék mellkasára,
Hogy fogja át testem erős karjával.

De ő nincs itt, s nem is lesz sohasem.
Pedig valós ember ő, még sincs velem.
S talán ezután se lesz, hogy fogja kezem,
Hogy valaki vigaszt nyújtson lelkemben.

Mert hamarosan elmegy, itthagy a magányban,
S csak gondolatban lesz itt, s a vágyaimban.
Nem szeretném elengedni őt, sír a lelkem,
De miért? Hiszen alig ismertem.,,

Mégis sír érte a lelkem, hiába minden,
A tudat, hogy már virtuálisan se lesz velem.
Pedig annyira szerettem volna látni őt,
Annyira kellett volna, hogy megölelhessem őt.

Annyira fáj a szívem érte, hogy nem nézhetek a szemébe.
Csak hallom a hangját nyugtatón fülembe.
Minden percben, ha szomorú vagyok,
Az ő nyugtató énekét hallom.

Mert kell valaki, akit így is szerethetek!
Kell, hogy valaki igaz barátom legyen!
Aki szeret, mint egy testvért, s vigasztal,
Ha szomorú a szívem, magához ragad!

Kell valaki, aki óvjon, mint egy őrangyal,
Kell, akit szerethetek, aki velem szárnyal,
Akivel megoszthatom minden titkom, vágyam,
Aki megölel, csókol, szeret… amit hiába vártam…