Nélküled fekszem az ágyon,
És bámulom a plafont.
Sötét van, de én mégis jól látok,
Jól látom az arcod.
Ahogy mosolyogsz, és szíved kitárod,
Mikor szemed a messziből felragyog.
Visszaemlékszem arra a pillanatra,
Mikor kellemesen töltöttek el a szavak,
Mikor rád néztem, és te is szemembe néztél,
Akkor úgy éreztem, ez a vég, jöhet a lét.

Lelkembe tapostál, érzem hát.
És akkor felcsapott egy villámlás.
Mi elkergette lelkem messzire,
Hogy rádtaláljak örökre.

De szívem elhagyott, ha azt mondom,
Nem hiszek neked, ezért életem feladom.
Meghalnék érted, tudd meg, mert szeretlek,
És nem engedem, hogy elhagyd a lelkem.
Mert én lelkem mélyéről szeretlek, tudom,
És nem hagyom, hogy ez a pillanat elmúljon.
Szeretlek, szeretlek, szeretlek, csak ezt érzem,
És ezt az érzelmet ki is mutatom, csak neked!

Elárasztasz virágokkal és csókokkal,
Ilyenkor szívembe a szerelem belenyilall.
Fellángol, és az eszem kimutatja,
Nekem csakis te, de csak te vagy!
Hiányzol, egyedül maradtam.
De boldog vagyok, hisz szíved egyszer megkaphattam.
Nem léteznek itt szavak, csak érzelmek,
Érzelmek, mik engem el nem engednek.
És ígérem, az utolsó pillanat lesz az,
Mi szívünkben örökre megmarad.
1999-02-17