Egyedül állok a szűk utcán.
Magányba menekülök, és csak nézek bambán.
A szellő megfújja hajam,
Kezem remeg, fáj a lábam.
Előre nézek és látom,
Ahogy két fiú felém kiált.
Odaérnek, szívem elhalványul,
Hallgatok, de az egyik mellém áll.
- Hallom, még szereted,
És ő ugyanígy érez.
- Igen – válaszolom –
Még mindig szeretem,
S nem tudom, meddig tart,
Ez az örökké tartó szerelem.
Beszélni szeretnék vele,
Tudtára adni, még mindig kell nekem.
Könnyet ereszt szemem,
Hangom megakad hirtelen,
De folytatom szavam,
És ők meghallgatnak.
- Szeretnék bocsánatot kérni tőle,
Mert hibáztam, de ezt nem érte tettem.
De ígérem, többet ilyet nem teszek,
Nem hagyom, hogy újra elveszítsen.
Megállok, és elakad hangom ismét,
Elindulok, de utánam szólnak még.
- Szereted? – Ez a hang szólal fel,
És válaszolok:
- Én örökké fogom szeretni,
Míg más fiúra fogok mosolyogni,
Akkor is őt látom majd,
És ha egyszer meghalok,
Előtte is csak rá fogok gondolni,
Mert 48 napot vele tölthettem el,
Ezért hálát adok Istennek, hogy szerethettem őt, egy egész életre.
1999-04-06