Talán egyszer

Talán egyszer újra együtt ébredünk,
Talán egyszer újra együtt ver a szívünk,
De már csak a régi emlékek maradtak,
S vérző szívünk talán egyszer még lángra kap.
De bolond vagyok én, ha azt mondom,
Ha visszajössz, bármikor fogadlak otthon.
Mert ez egy felejthetetlen szerelem, mi elmúlt,
S eltűnt, mint tóban a kő, ez a szerelem elhunyt.

Talán egyszer fájdalom közepette érzem,
Régi szerelmek nyomát tiszta lelkemben,
Talán egyszer megbocsájtok mindent,
Ha meg is halnék egyszer érted.
De bolond leszek én, ha most szívemre hallgatnék,
S azt mondanám, térj vissza hozzám csillagos ég.
Hiszen akkor az az egy csillag mindig fenn volt,
Csak egy, csak az az egy, mi lelkesen egyedül volt.

Talán egyszer egymással szemben elmegyünk,
Akkor egymás szemébe nézünk, s mindketten felnevetünk.
Nevetünk mindazon, ami történt,
Volt, elmúlt, de megtörtént.
Az időt nem állíthatom meg és vissza se,
Az életem megy tovább, de őnélküle.
Mégis hiányzik, s legszívesebben karjaiba zuhannék,
De legyőz a szerelem, karjaiban nem leszek én.

Talán egyszer még az ő karjaiban sírok,
Talán egyszer ajkát gyengéden én csókolom,
Talán egyszer ő lesz majd, ki az égig elrepít,
S álmokat fogok vele átélni.
De bolond vagyok én, ha megbocsájtok neki,
Kérlek, jöjj el, hisz bolond vagyok, hadd súgjak valamit!
Valami olyat, hogy szeretlek, kérlek, előlem ne zárd be lelked!
Ó, Te fényes arcú, jöjj, nézz rám, és megmented szívemet!
1999-04-25