Miért is nem néz a szemembe, ha keresem tekintetét?
Miért is nem szól hozzám, ha várom kérdését?
Miért nem fogja meg kezem, ha vágyom meleg érintésére?
Miért nem csókol meg, ha tüzesen vágyom édes ízére?
Talán mert nem is szeret...

Talán nem is szeretett soha az életben, egy percig sem,
Talán csak kiábrándult ennyi idő után belőlem.
Talán nem is érzett mást, csak szeretetet,
Talán soha nem is fog elkezdődni kettőnk élete.
Talán mert nem is szeret...

Miét van az, hogy nem tud velem kettesben lenni,
Nem tudja arcom szerelmesen figyelni.
Nem hagyja, hogy beszéljek, hogy ránézzek,
Nem hagyja, hogy mindenki előtt megérintsem.
Talán mert nem is szeret...

Ha szeret, akkor miért nem mutatja ki rendesen?
Miért nem mondja többször egy nap „szeretlek”?
Miért nem harcol a jövőnkért, s boldogságért?
Hogy velem lehessen minden percben a szerelemért.
Talán nem is szeret...

De mégis mond néha arra utaló szavakat,
Tesz öleléseket, csókokat, s hogy szeret, néha mondja.
Mégis oly hidegnek érzem néha,
Legszívesebben eltűnnék, hogy egyedül maradjak.
Talán mégis szeret?

2007.02.23.

Szakadó esőben fekszek itt az ágyamban,
Mellettem kislányunk szendereg mély álomban.
S te is itt vagy velem, mellettem,
Gyengéden érintem heves tested.

Csak fekszünk egymás mellett, mint feleség és férj,
Az ég dörög hangosan, s egyre csak villámlik.
Szemed csukva, s úgy simogatod bőröm,
Gyengéd érintések ezek, ez az igazi öröm.

Szeretlek már nagyon, régóta.
S csak veled képzelem el az életet vágyódva.
Soha nem fogok kiszeretni belőled,
Minden nap még hevesebben ölellek.

Szeretem a te szerelmedet.
És el se tudnám képzelni mással ezt az életet.
Te vagy a mindenem, a legjobb pasi,
Minden tulajdonságoddal imádlak szeretni.

Belehalnék abba, ha elveszítenélek,
Ha mást szeretnél, nem engem.
El sem tudnám képzelni, hogy mást szeress,
Hogy ne az enyém legyél egy életre.

2010. 05. 13.

Az egyetlen dolog, ami mindig boldoggá tett,
Amikor gyermekem hangos kacarászása ütötte fülem,
Mindig, mikor meglátom őt mosolyogva,
Szívem megenyhül minden kedves szóra.

Olyankor magamhoz ölelném a világot,
Csókokkal borítanám testét mindenhol,
Úgy ölelném magamhoz, hogy el ne engedjem soha,
Ő az életem értelme, akkor is, ha minden rút és mostoha.

Imádattal nézem, amikor alszik mélyen,
Olykor hosszú haját végigsimítom gyengéden.
Ő ölel mindig, ha szomorú vagyok, ha látja, hogy sírok,
Megvigasztal, a nyakamba bújik, a szívembe hatol.

Ilyenkor arra gondolok, hogy mennyire jó, hogy itt van velem,
Ha boldog vagyok, nevetünk, ha sírok, itt van nekem,
Ölel magához, szorít és letörli könnyem,
Ilyenkor jövök rá, hogy IGEN, ÉRTE ÉRDEMES ÉLNEM!

2013-04-15

Ebben az évben három babát veszítettem.
Tavasszal az elsőt, csupán hat hetesen.
Minek is nevezzem őt, hiszen neve sem volt,
Kis Babym, talán így hívlak most.

Véletlen telepedtél meg pocakomban,
S annyira örültem, mikor megtudtam.
Elkezdtem terveket szőni, naplót írni,
De sajnos nem tartott soká az öröm, nem bírtam bízni.

Mikor elkezdtem vérezni, a szívem tudta,
Hogy már nem élsz, valami baj van.
Még ott voltál, láttalak egy percre,
De másnap már teljesen elveszítettelek.

Szörnyen fájt, és szörnyen bánt; hogy talán
nem vigyáztam eléggé rád.
Azt hittem, a nővérkéd után, te is simán megszületsz,
S boldogan élhettünk volna együtt veled.

De nem így történt, a sors közbeavatkozott.
A sors nem akart téged, ezért elpusztított.
Pedig te már egy lélek voltál, aki engem választott,
A bizalmadba fogadtál, szerettél már akkor.

És én is szerettelek és szörnyen sajnálom,
Hogy így alakult minden, mindenáron.
Sírtam érted sokat, szenvedtem nagyon,
Lelkemet azzal vigasztaltam, hogy majd újra próbálkozom.

Eltelt két hónap és megpróbáltuk,
Sikeresen összejött minden, álmodoztunk.
Megint csak bizakodtam, hogy minden rendben lesz,
De a sors közbeszólt újra, s elvette tőlem az ikreket.

Bogyó és Babóca, így neveztelek ma el titeket.
Bárcsak a füleitekbe súghattam volna szépeket!
Bogyó csak pár hétig voltál velem,
És annyira sajnálom, hogy ilyen hamar elveszítettelek.

Már csak az üres kis helyedet láthattuk,
Ikertestvérkéd mellett, de már őt is csak testileg láthattuk.
12 hétig élt kényelmes kis hasamban,
De az Úr Őt is elvette nagy fájdalmamban.

Annyira sajnállak Babóca. Nem tudom, fiú lettél volna,
Vagy kislány, ahogy apa nagyon akarta.
Talán egyikőtök fiú volt, másikatok lány,
Olyan boldog lettem volna, ha így marad már…

Ezt a fájdalmat soha nem heverem már ki,
Nem érdekel a múlt, a jövő és senki.
Egyedül a kislányom, Szófia érdekel,
A Ti nővérkétek az egyetlen értelme életemnek.

Miatta leszek csak erős, mert ő önzetlenül szeret,
Ő az, aki ilyen helyzetben is megnevettet.
Ő nyújt nekem vigaszt, tiszta lelket,
Őt szeretem a legjobban, mindenek felett.

S egyszer, ha adhatok neki testvért,
Én leszek a legboldogabb, az ő kedvéért,
Az ő boldogságáért fogok küzdeni,
Mert ő ad értelmet az életemnek, miatta érdemes élni.

2012-09-30

Már tudom, nem én irányítom az életem,
A sors az, mi megmondja mit kell tennem.
A sors nem hagyja, hogy gyermeket szüljek,
De akkor milyen feladatot szán nekem?

Annyit gondolok a jövőre, talán változtatnom kéne…
De merre változzak, milyen irányban kellene?
Mit adjak fel az életemből és milyen új elé nézzek?
Mit szánsz nekem: Ó te nagy sors, milyen jövőt adsz nekem?

Talán új irányt kell, hogy adj nekem…
Egy belső változást, hogy megerősödjek.
Hogy végleg felnőjek, hogy erős legyek.
Hogy győzzem le minden vágyam, a gyengeségem.

Talán azért adsz ennyi fájdalmat,
Hogy újra és újra keményen talpra álljak.
Hogy egy új és tiszta életet kezdjek,
Hogy hátrahagyjam a múltat, s a jövő felé nézzek.

De akkor is fáj nagyon ez a szenvedés,
Mit te okoztál nekem kétszer is!
Fáj, mert a vágyaimat romboltad le,
Engem kínoztál, senki mást, engem öltél meg…

Megölted a vágyaimat, az álmaimat,
Egymás után tetted ezt velem, a fájdalmakat.
De így akarsz megkeményíteni igaz?
Hogy a boldogságért mindig szenvedni kell, így adsz?

Hogy majd a sok keserűség után boldoggá teszel,
Majd amikor már engem semmi nem érdekel,
Akkor fogok rájönni, mi is volt a célod,
Hogy egyedül is lábra tudjak állni, ez az én sorsom!

2012-09-30

Eltelt nyolc év, hogy együtt vagyunk.
Eltelt tíz év, hogy egymáséi vagyunk.
Nagy küzdelmek árán szerettelek én meg,
Harcokkal értem el, hogy megfogd kezem.

Nagyon szerelmes voltam akkor,
S tudtam, veled élem le életem egykor.
Hogy tőled lesz gyermekünk,
Igazi szerelem gyümölcse lett nekünk.

Eltelt sok-sok év, s felmerült,
Hogy el is veszíthetlek véletlenül.
De nem akarlak elveszíteni sohasem,
Mert nekem te vagy az igazi, az egyetlen.

Az egyetlen, ki igazán szeret engem,
Az egyetlen, ki vigasztalja gyenge szívem.
Aki velem van jóban és rosszban,
Ki fogja kezem minden gondban.

Te emeltél ki a sáros földből egyszer,
Neked köszönhetek sokmindent, az életemben.
Hűséges voltál hozzám mindig,
S nem hazudtál soha, nem hagytál sírni.

Veled értem el mindazt, ami most vagyok,
Te vagy a társam, ránk vigyáznak az angyalok.
S még ha sokszor csúnyán is beszéltünk egymással,
Tudtam, hogy szeretjük egymást tiszta szívből.

Örökké te maradsz nekem a minden,
A párom, a szívem, a kedvesem.
Nagyon szeretlek, még ennyi év után is,
S bocsásd meg, ha valaha is rosszat tettem veled is!

2011-07-05