Könnyek

Már elváltunk egymástól,
Mégis könnyet ejtek, ha rád gondolok,
S nem tudom, de valahogy érzem,
Te örökre megmaradsz nekem.

A lelkemben, s ha itt maradsz,
Letörlöd könnyeim, ha megvigasztalsz,
De te nem jössz, ha hiányzom,
Neked mégis hiányzik mosolyom.

Ha elmegyünk egymás mellett,
Tekinteteddel keresed szemem,
S csak egy pillantás akad meg bennünk,
Csak egy pillantás, mit sosem feledünk.

Szeretlek, még mindig ezt érzem,
De eszemben elfelejtelek,
Mégis szememben ott leszel,
S szívemben lapulni fogsz lelkesen.

Még mindig mindenem odaadnám neked,
Hogy elhidd, még mindig szeretlek.
Bárcsak rájönnél, én fontos vagyok neked,
És akkor visszajönnél hozzám akadályokat legyőzve.

S újra maradna minden a régi,
Ami volt, de elmúlt az idő szerelmesei.
Kérlek, tégy boldoggá újra,
S minden könnyem tied lehet újra.
1999-04-18

Egyedül állok a szűk utcán.
Magányba menekülök, és csak nézek bambán.
A szellő megfújja hajam,
Kezem remeg, fáj a lábam.
Előre nézek és látom,
Ahogy két fiú felém kiált.
Odaérnek, szívem elhalványul,
Hallgatok, de az egyik mellém áll.
- Hallom, még szereted,
És ő ugyanígy érez.
- Igen – válaszolom –
Még mindig szeretem,
S nem tudom, meddig tart,
Ez az örökké tartó szerelem.
Beszélni szeretnék vele,
Tudtára adni, még mindig kell nekem.
Könnyet ereszt szemem,
Hangom megakad hirtelen,
De folytatom szavam,
És ők meghallgatnak.
- Szeretnék bocsánatot kérni tőle,
Mert hibáztam, de ezt nem érte tettem.
De ígérem, többet ilyet nem teszek,
Nem hagyom, hogy újra elveszítsen.
Megállok, és elakad hangom ismét,
Elindulok, de utánam szólnak még.
- Szereted? – Ez a hang szólal fel,
És válaszolok:
- Én örökké fogom szeretni,
Míg más fiúra fogok mosolyogni,
Akkor is őt látom majd,
És ha egyszer meghalok,
Előtte is csak rá fogok gondolni,
Mert 48 napot vele tölthettem el,
Ezért hálát adok Istennek, hogy szerethettem őt, egy egész életre.
1999-04-06

Ha meglátlak, úgy érzem,
Van még tán remény, hogy érezzed,
Nincs már más kiút innét,
El kell, hogy döntsd, szerelmed mit ér.
Ha meglátlak, úgy érzem,
Te örökké megmaradsz nekem,
De elveszítettél, vissza nem kaphatsz,
Elmentél, ezért többé nem láthatsz.

Ha meglátlak, úgy érzem,
Egyszer kimondom az igent,
Várok rád, hisz szeretlek,
Az ég alatt téged el nem feledlek.
Ha meglátlak, úgy érzem,
Te vagy nekem a világegyetem, a végtelen,
Pillanatok teltével suhanok el melletted,
S nem élek másnak, csak az utolsó reménynek.
1999-03-29

Belém lángolsz és megőrjítesz,
Mosolyoddal engem örökre ölelsz.
Vonzol gyönyörű szemeiddel,
Vonzol vidám szíveddel.
Lángoktól ölelsz és álmomban csókolsz,
Lelkemben te örökre fellángolsz.
Mikor szemembe néztél, szívem megdobbant,
Te egy örök mosolyt küldtél felém, megborzongtam.
Pimasz mosollyal viszonoztam,
Gyönyörű s örök mosolyodat.
S mikor mellém ültél, átkaroltál,
A pillanatok pörögtek, felém mosolyogtál.
Én akkor úgy éreztem, ez minden, ez a lét,
Az a lelkes, mosolygó lány lettem én,
Mert te elfelejtetted velem rég elmúlt szerelmem,
Ezért hálát adok az égnek és csak neked.
Ez még csak most kezdődik, soha véget nem ér,
Az örök mosoly, mi benned és bennem örökre él.
1999-03-27

Elhagysz, s nem remélsz.
Fáj neked a szó, s te mégis elmész.
Kell neked a hangom,
De ki nem mondod.
Szomorú titkaidat magadban tartod.
Elhallgatsz, s meg nem szólalsz.
Csak hallgatod a csendet, sóhajtasz,
Úgy viselkedsz, mint akiben két élet van,
Nevetsz, ha látsz, de ha nem érezlek,
Könnyek folynak ki belőled.
Szemed behunyod, sírsz,
Vágysz utánam, de csak a reménynek élsz.
Hátha megszakad szívem,
Hátha lángra lobban lelkem,
S tűzként ég el benned életem,
Mi el nem hagy, ez nekem a végtelen.
Hallom, hogy szólítasz,
S álmodban azt kérded:
Miért tett velem ilyet az élet.
Ringatod magad csendesen és magányosan,
Hallgatsz, mint a sír, kedvesen mosolyogva.
De félsz, hogy elhagy a remény,
Melletted nem lesz többé lény,
Hidd el, én megértelek,
Szívedben örökre ott leszek.
S ha sírsz, bensődben vigasztallak,
Érezni fogod, csak én nyugtathatlak.
Itt már nincsenek szavak,
Csak remények, gondolatok és érzelmek.
Szívveszítő remények,
Mik elhasadnak benned.

A fájó remények,
De boldogságom erős és téged elintéz,
Mégis lelkemben sírok, mert elítélsz.
Én akartam, hogy maradj,
De te elmentél, és érzem, elhagysz.
S fájó könnyet ejtek irántad,
S most mindketten sírunk.

De a fellegek felett egymásé maradunk…
1999-03-15

Isten velem van, érzem,
Hisz mindenben segített nekem,
Érezteti vele szívem szerelmét,
Szívem szerelmét, mi egy gyönyörű lét.
Hol van az a szerelem, mi bennünk hált?
És hirtelen elrepült, mint egy éhes madár?
Hol van az a messzeringó érzelem?
Mi bennünk élt, a sötét végtelen.

Te sírsz, mert megsirattalak.
Te hallgatsz, mert elhallgattattalak.
Szerelmet érzel, szörnyű kínokat,
Mert én vagyok, ki téged megkínoztat.
Rá fogsz jönni, szerelmem megőrjített,
Szívedet csak ez fogja gyötörni,
Rá fogsz jönni nemsokára,
Szíved nem hagyom soha magára.

Még mindig fogok harcolni érted,
Mert még mindig bennem él szíved.
Téged el soha nem feledlek,
Mert nekem csak Te vagy az egyetlen,
De hagyom, hogy szíved egyedül maradjon,
Hagyom, hogy ezen hosszú időkig gondolkozz.
És rá fogsz jönni, hibáztál,
De én harcolni fogok, hogy rájöjj: hiába vártál.
1999-03-15