Sokáig együtt voltunk,
Mindig együtt dobbant szívünk,
Perceket töltöttünk együtt,
De már minden perc eltűnt.
Elmosódott minden életem értelme,
Eltűnt életem minden perce.

Mindig szorosan öleltél,
Csókok iránt éheztettél,
Mosolyogtál, én akkor úgy éreztem,
Te vagy nekem örökre a minden.
De elmúlt már az idő,
Boldog volt minden időm.

De tévedtem és Te is tévedtél,
Rám nem hallgattál, fájdalmat éreztél.
Tudom, nem érzed már mindazt,
Mi elrepített téged az ég alatt.
Feladom és könnyet ejtek,
Érted már csak ezt tehetem.

Fáj ez nekem érzem,
De te elfelejtettél, értem,
Mindazt, amiért feladtál engem,
Amiért elhagytad szívem.
Elhagyott egy világ miattad,
És csak könnyezek, ha látlak,
Mosolygok és lelkemben szól a dal.

Kettőnk dala, mi bennünk élt,
A szerelem, mi eltökélt.
Könyörgök szememmel,
De te észre sem veszed.
Imádkozok naphosszakat érted,
Hogy ne hagyj el, csak erre kérlek.

Hisz’ nélküled életem mit érne?
A szívem fáj és elhagysz, érzem.
Mindenkinek hiszel, csak nekem nem,
De miért? Miért? Csak ezt kérdem.
Hisz’ én szeretlek, és csak a csillagokat nézem,
S tudom: Nehéz lesz elfelejteni téged.

Nehéz lesz elfelejteni a régi álmokat,
Nehéz lesz elfelejteni arcodat.
Édes csókod már nem vígasztal,
Ölelésed elhagy majd.
Nehéz lesz gyűlöletet érezni irántad,
Nehéz lesz nélküled a világnak.
1999-03-12

Ne hagyj el, kérlek,
Ellened bármit is tettem,
Kérlek, maradj velem,
Tarts ki mellettem!

Szeretlek és te is szeretsz,
Tudom, kellek neked,
De kérlek, maradj még,
Hisz’ nélküled életem mit ér?

Utolsó vers, melyet még írok,
Melyben kiöntöm lelkem,
Miben még megbízhatok,
Ezennel bezárom életem.

Mert talán még te lennél az egyetlen,
Kit továbbra sem szeretni lehetetlen.
Hisz te voltál az egyetlen,
Kit mindig, de nagyon szerettem.

Rólad szól a legtöbb, és utolsó versem,
Rólad még a csillagok alatt is énekeltem.
Téged úgy szerettelek, mint még senkit soha,
Aki életemet megváltoztatja, az te vagy!

Ez az utolsó vers a legszebb,
Hisz rád gondolok ebben a versben,
Még ha messze is leszel,
Téged el nem feledlek.

Bevallom, most is könnyet ereszt szemem,
És téged még most is szeretlek,
Te vagy az első és utolsó igaz barátom,
Ki elmondott nekem minden érzett szót.

Azt hiszem, nélküled egyedül maradtam,
De te megtanítottál mindarra,
Hogyan kell szeretni és gyűlölni,
Hogy kell egy egész életet leélni.

Ez az utolsó versem életemben,
Hisz előtted nyitva állt lelkem,
De most teljesen bezártam szívem,
Ki megnyithatja, csak te vagy, az egyetlen.

Mert téged szerettelek a világon a legjobban,
Csak neked szerettem mesélni érző szavakat.
Hiányzol és én tettem egy fogadalmat,
Hogy örökre szeretni foglak.

Egy könnycsepp esik a papírra,
Szomorú vagyok, és csak ülök egymagam.
Végiggondolok mindent,
Mikor szép volt minden.

Érzem, még mindig kellesz nekem,
De nem tudom, gondolsz-e rám, válaszom: nem.
Az összes csillag fenn van most,
De közülük egy, csak egy ragyog.

Az én szerencsecsillagom,
Hisz’ ha fent van, mindig szerencsét hoz,
És most a tücsök is azt hegedüli,
Egyedül maradtál, és én is.

A csillagok már szomorú tanúk,
Mert sok pillantást láttak azok,
Mik rossz pillantások voltak,
Rád és rám, hisz ezt már előre megjósolták.

Ezek az érzések benne vannak ebben a versben,
És feladásomat várják az égi csillagok,
De tudod mit? Nem hagyom, hogy ez végbe menjen,
Nem adom fel, hogy elfeledjél, nem adom fel, soha…
1999-02-18

Nélküled fekszem az ágyon,
És bámulom a plafont.
Sötét van, de én mégis jól látok,
Jól látom az arcod.
Ahogy mosolyogsz, és szíved kitárod,
Mikor szemed a messziből felragyog.
Visszaemlékszem arra a pillanatra,
Mikor kellemesen töltöttek el a szavak,
Mikor rád néztem, és te is szemembe néztél,
Akkor úgy éreztem, ez a vég, jöhet a lét.

Lelkembe tapostál, érzem hát.
És akkor felcsapott egy villámlás.
Mi elkergette lelkem messzire,
Hogy rádtaláljak örökre.

De szívem elhagyott, ha azt mondom,
Nem hiszek neked, ezért életem feladom.
Meghalnék érted, tudd meg, mert szeretlek,
És nem engedem, hogy elhagyd a lelkem.
Mert én lelkem mélyéről szeretlek, tudom,
És nem hagyom, hogy ez a pillanat elmúljon.
Szeretlek, szeretlek, szeretlek, csak ezt érzem,
És ezt az érzelmet ki is mutatom, csak neked!

Elárasztasz virágokkal és csókokkal,
Ilyenkor szívembe a szerelem belenyilall.
Fellángol, és az eszem kimutatja,
Nekem csakis te, de csak te vagy!
Hiányzol, egyedül maradtam.
De boldog vagyok, hisz szíved egyszer megkaphattam.
Nem léteznek itt szavak, csak érzelmek,
Érzelmek, mik engem el nem engednek.
És ígérem, az utolsó pillanat lesz az,
Mi szívünkben örökre megmarad.
1999-02-17

Boldog maradok, ha el is hagysz,
Bolond leszek és vagyok, ha elhagysz.
Sírni fogok, de csak belül,
Mosolyom viszont megmarad kívül.

Ha nem is hívsz, és egyedül leszek,
Könnyet ereszteni előtted nem merek.
Inkább mosolygok, és azt mondom, így jobb,
Belül könnyezni fogok, mégis boldog maradok.

El nem árulnám neked,
Hogy fáj a szívem érted.
Szememben a csillag örökre ragyogni fog,
Még ha menekülnöm is kéne, mert előjön a múlt.

Megviselne igaz, magányom.
És nem találnék még egy ilyen fiút a világon.
Szomorú lennék, hogyha elhagynál,
De még boldogabb lennék, ha velem maradnál.

Remélem, sokáig megleszel még,
Hisz köztünk forró barátság is él,
Nem hagyom, hogy elszomoríts,
És a világban elhidd mások szavait.

Már három napja nem érintettél,
Forró csók iránt nem éheztettél,
De ha elhagynál, se lennék magányos,
Mert nélküled is boldognak kell maradnom.
1999-02-17

Lenyugvó nap februárban,
Ez a legszebb pillanat a világban.
Nézni a napot, mikor a tó mögé leszáll,
A nap sárga színe a messzibe száll.

Hirtelen a felhő mögé bújik,
Akkor az égen aranyló színe eltűnik,
De percek múlva,
Újra tükrözi magát a tóba.

Sugarak nyúlnak ki a kék felhőből,
Ez a szép nap a téltől eltávolodik.
Hihetetlenül gyönyörű ez a pillanat,
Amikor halványan sárgul a virradat.

Ez mind a tél végét,
És a tavasz elejét,
Mutatja ki gyönyörűen,
Ez az évszak már elhagyott, érzem.

A jég a tavon már olvad,
Ott is új élet virrad,
Eljön az a szép évszak,
Mely sok szerelmet takar.

Boldog vagyok hát, nem tagadom,
Hisz ez a legcsodálatosabb nap a világon,
Mikor egy vasárnap délután,
A nap a horizont alá száll.

Még pirosan izzik a fák mögül,
De lassan piros színe elenyhül.
Majd szépen csendesen eltűnik,
És egy új, izgalmas éjszaka következik.
1999-02-07